Apollo 911

brompton

2021. június 3.

Úgy indult, hogy csak szórakoznak egyet. Fiatalok voltak, egy csapat középiskolás. Egy lány, a bátyja és még vagy négy végzős fiú. Nyár volt, nagyon meleg, és nemrég vette kezdetét a szünet. Edward először nem akarta, hogy a húga is velük tartson. Moziba készültek a haverokkal, utána a közeli parkban akartak még szórakozni egy kicsit, mert Dave állítólag tudott szerezni vicces cigit. Félt, hogy Mia csak mindent elrontana.

– Hadd menjek veletek! – kérlelte bátyját.

– Horrorfilm lesz – próbálta lekoptatni őt Ed.

– Nem érdekel, majd kibírom! – Mia semmiképp nem akart otthon senyvedni a fülledt lakásban, ahol a szülei a tévét bámulták, viccesnek szánt bugyuta sorozatokat nézve.

– Nem akarom, hogy gyere, mert nem bírod befogni a csőrödet! – mordult fel a bátyja.

– Ígérem, hogy nem köplek be, bármit is tégy – sóhajtott a lány.

A nappaliból a vonalas telefon csörgése, majd az édesanyjuk kiabálása Edwardba fojtotta a választ.

– Eddie, Jackson keres, telefonon! – A tizennyolc éves szőke fiú, nyomában a húgával, lerobogott a lépcsőn, és célba vette a nappalit.

Mia a testvére mellett állva próbálta kihallgatni a telefonbeszélgetést. Jackson kedvelte őt, ezért remélte, hogy rákérdez, hozza-e őt is Ed. Vékony ajkai széles mosolyra húzódtak, amikor a várt kérdés felhangzott a vonal túlsó végén.

– Nem tudom… Szerintem nem jó ötlet – felelte Edward, idegesen piszkálgatva a telefonkészülék zsinórját. Mia mosolya pillanatok alatt lehervadt az arcáról.

Hegyezte a fülét, várva Jackson válaszát.

– Szerintem hozd. Sosem bocsátaná meg, ha megtudná, hogy kimaradt belőle – hallotta a fiú basszusát a kagylóból.

Edward szemeit forgatva nézett húgára, aki ismét szélesen mosolygott.

– Jó… – sóhajtott megadóan. Tudta, hogy barátjának tetszik a húga, és ezért akarja, hogy a lány is jöhessen. Nem fért a fejébe, hogyan tetszhet bárkinek is a mellette álló szeplős kis béka.

A beszélgetés ezután hamar véget ért, és Ed Miához fordult. Halkan, hogy a konyhában ténykedő édesanyjuk ne hallja, szólt a húgához.

– Hallottad, jöhetsz velünk… Csak itthon egy szót se szólj arról, amit láttál!

– Jól van, hallgatok, mint a sír. – Mia igyekezett csendesen válaszolni. Vajon mi lehet az, amiről nem beszélhet majd?

Hat felé, vacsora után a két kamasz nekivágott a fülledt kertvárosi estének. A mozi előtt találkoztak a fiúkkal. Volt köztük egy, akit sem Ed, sem Mia nem ismert még. Ez furcsa volt, hiszen a környéken mindenkit ismertek.

– Ő itt Rogers – intett fejével az idegen felé Jack. – Brian unokatestvére.

Mia és Ed összenéztek. Brian bőszen bólogatott, de a testvérpár számára nagyon furcsa volt, hogy a fiú eddig sosem beszélt az unokatestvéréről.

– Menjünk, nehogy lekéssük a filmet! – Dave-et szemlátomást nem érdekelte a váratlanul felbukkant Rogers, így végül Ed és Mia megvonták a vállukat, és követték a lelkes fiút a jegypénztárhoz.

A lány jegyét Jackson vette meg, és nagyon igyekezett, hogy mellé ülhessen az ötven férőhelyes kis moziteremben, de Rogers keresztülhúzta a számításait. Lehuppant Mia mellé, míg Jack Edwardnak válaszolt valamire.

– Hékás, ez az én székem! – fortyant fel, mikor meglátta, hogy az új fiú leült a lány mellé. Mia másik oldalán Ed ült, aki már Dave-vel sutyorgott valamiről, és úgy tűnt nem vette észre, hogy Rogers a húga másik oldalára ült le.

– Nem láttam rajta a neved – felelte flegmán a fiú.

– Tessék? – Jack olyan erővel szorította meg a kólás poharát, hogy félő volt, a szívószálon keresztül szökőkút formájában találkoznak a sötét itallal.

– Jack, kérlek ülj le, kezdődik a film! – Mia úgy mosolygott rá, mintha tudomást sem vett volna a történtekről.

A fiú néhány másodpercig még tátogott, majd leült Brian mellé, az egyetlen üresen maradt helyre a sorban.

A film az a tipikus horrorsztori volt, amin inkább nevetniük kellett a fiataloknak. Egyedül Mia és Rogers nem szórakoztak valami jól.

– A nevem nem is Rogers – szólalt meg a fiú váratlanul.

– És nem is vagy Brian unokatestvére – felelte Mia, egyenesen a mellette ülőre nézve. A sötétben is jól látszott, hogy az ismeretlen fiúnak égszínkék szemei vannak.

– Apollo vagyok. – Mia nem értette a fiú válaszát, csodálkozva bámult rá.

– Nem értem, hogy miért mondod ezt nekem – bökte ki végül, miközben a filmben egy lány vérfagyasztóan felsikoltott.

– Mert szükséged lesz rá – felelte a fiú, majd figyelmét ismét a szánalmas mozifilmre fordította.

Mia összevont szemöldökkel nézte egy ideig. Nem értette, mire gondolhatott Rogers. Vagy Apollo, vagy akárki is ez a fiú. A folyton sikoltozó nő egyszerre elhallgatott. Mia döbbenten meredt a vászonra. A kép megállt, a szereplők nem mozdultak. Egy félig farkasnak, félig embernek látszó lény éppen szélesre tátotta pofáját, és a karmai közt vergődő rémült arcú nő nyakát készült átharapni egy sötét erdő közepén. A lány tudta, hogy ez a kép éjszakákon át fogja kísérteni majd őt. A másik furcsaság az volt, hogy nem hallotta a nézők lamentálását. Körbenézett és rögtön megértette, hogy miért. Rajta, Edwardon, Jacksonon, Dave-en, Brianen és Rogersen kívül minden néző, mintha kővé dermedt volna, riadtan bámulta a vásznat.

– Mi történt? – szólalt meg fojtott hangon Mia.

– Nem tudom, de ez nagyon furcsa. Ti is érzitek a késztetést, hogy bámuljuk a vásznat? – kérdezte Ed.

– Igen… – Jackson a vászonra bámult.

– Tűnjünk innen! – Rogers átnyúlt a mellette ülő fiún és felrántotta Jacksont.

A többiek egy emberként álltak fel, és kisiettek a teremből. A mozi előtere, büféje és jegypénztára kihalt volt, mint valami rossz álomban. A máskor ilyenkor még világos égbolt most fekete volt, szinte teljesen elnyelve az utcalámpák fényét is.

– Mi ez az egész? – Mia a bátyjára nézett.

– Nem tudom, de nem ez az, amiről hallgatnod kell otthon, bár talán jobb, ha erről sem beszélsz – felelte Edward.

– Hová megyünk? – Dave hangján érződött, hogy fél.

Gyors léptekkel távolodtak a mozitól a sötét, furcsán kihalt utcán. Miának és a többieknek is rossz érzésük volt. Mi történt a moziban? Miért dermedtek meg az emberek? Miért állt meg a film? Miért érezték azt a furcsa késztetést, hogy ők is a székükbe süppedve bámulják a vásznat? A lány Rogersre nézett. A világosbarna, hullámos hajú fiú komoran szedte a lábát mellettük.

– Menjünk a szupermarketbe – indítványozta Jackson.

– Jó. Vegyünk néhány sört, az alkoholtól majd mind ellazulunk egy kicsit – lihegte Brian.

– De mi történt a moziban? – tette fel a kérdést újra Mia.

– Nem tudom… Talán valami műszaki hiba történt. – Jackson idegesen beletúrt szőke hajába.

– De hát mindenki más rajtunk kívül megdermedt! – A lány hangja remegett a félelemtől.

– Lehet, hogy csak képzelődtünk. – Brian megpróbált rágyújtani, miközben igyekezett lépést tartani barátaival.

Mia fejét csóválva haladt a fiúk között. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Rogers arca grimaszba torzult arra, amikor Brian a képzelődést emlegette. Az égszín kék szemű fiú tudott, de legalábbis sejtett valamit. Mégsem szólalt meg, hogy megnyugtassa a többieket. Egyre furcsább volt a helyzet.

– Te mit gondolsz Rogers? – kérdezte a lány.

– Azt, hogy a szupermarket nem túl jó úti cél – felelte kurtán a fiú.

– És miért nem? – Jackson megpróbált közé és Mia közé furakodni.

– Csak egy megérzés. Nem tudom megmagyarázni. – A sötétben ugyan nem látszott, de Rogers hangján érződött, hogy zavarban van.

– Mindjárt ott vagyunk, csak egy sarok – mondta Dave.

– Rogers, neked nem kell bejönnöd, ha nem akarsz. Csak veszünk néhány sört és elhúzzuk a csíkot. – Brian megveregette unokatestvére vállát.

A szupermarket piros téglaépület volt, a nevét hatalmas neon kockákra festett betűkből kirakott felirat hirdette. Ez volt az egész utcán az egyetlen kivilágított épület, a sötétségben némi biztonságot ígért sárgás fényeivel.

– Menjünk tovább – kérte Rogers.

– Mondtam már, hogy nem kell bejönnöd velünk, ha nem akarsz! – csattant fel Brian.

– Szomjasak vagyunk – tette hozzá Edward.

Rogers sóhajtott egyet és a többiek nyomában bement ő is a boltba. A hatalmas szupermarket sorai között sétálva hamar rá kellett jönnie a társaságnak, hogy valóban rossz ötlet volt betérniük. Az üzlet hátuljából, ahol a mélyhűtő pultok voltak, furcsa zajt hallottak. Olyan volt, mint amikor valaki hangosan szürcsöli a levest. Mia megborzongott a hang hallatán. Edwarddal óvatosan közeledtek a hűtőpultok felé, de a látványra, ami fogadta őket, nem készültek fel.

Egy nagydarab, izmos, kopasz férfi egy nő feje fölé hajolt, aki arccal a hűtőpultra rogyott és valahonnan szivároghatott a vére is, mert a lábai és a pult között már egy jókora tócsa terült el.

– Ez Mrs. Ford! – Jackson hangja remegett a félelemtől. – Az a fickó meggyilkolta!

– Gyertek, menjünk innen!  – Dave teljes testében remegett.

– Szóljunk a rendőrségnek! – Mia karon ragadta testvérét.

– Azt nem lehet! Dave-nél fű van – suttogta Edward.

– Tessék? – A lány szemében félelem tükröződött.

– Na ez az, amiről nem szabad otthon beszélned! – mordult fel a bátyja.

– Most mit csináljunk? – Brian félelemtől remegő kezeit a háta mögé dugta.

– Hol van Rogers? – A kérdést Jackson tette fel.

– Nem mindegy? Biztos kint maradt! – Edward érezte, hogy kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy Brian állítólagos unokatestvérét keresgélje.

– Nem maradt kint. Bejött utánunk, láttam! – mondta Jack, de senki sem figyelt rá.

A nagydarab kopasz férfi felegyenesedett, és Mrs. Ford ernyedten lecsúszott a pultról. A fiatalok eddig nem vették észre, hogy valaki más is áll a gyilkos közvetlen közelében. A nyüzüge, patkányképű fickó idegesen szólt a nagydarabhoz.

– Mennyi idő múlva érnek ide? – kérdezte.

– Türelem! Hamarosan felébrednek. Addig is, még éhes vagyok. Hagyj békén, vagy a te agyad lesz a következő! – A nagydarab férfi hörögve, morogva válaszolt társának.

Mia majdnem elájult. Szóval a szürcsölő hang… Mrs. Ford fején az esés következtében jól látható vágás… A kép összeállt.

– Tűnjünk innen, vagy a valamelyikünk agyát fogja legközelebb kiszívni! – nézett a többiekre, akik szintén elsápadva, vagy épp elzöldülve hallgatták a hűtőpultnál állók beszélgetését.

Abban a pillanatban a nagydarab fickó meglátott valamit az egyik sor végénél, és elindult felé. Döngő lépteitől a Mia melletti sor végén álló mustáros üvegekből épített piramis remegni kezdett. A fiatalok, kihasználva, hogy a gyilkos nem feléjük indult, futólépésben indultak a bejárathoz, de az zárva volt.

– Most mihez kezdjünk? – Mia idegesen toporgott a nagy, kétszárnyú ajtó előtt.

Közben egy sikolyt követve ismét felhangzott a szürcsölő hang.

– Nézzétek! Emberek! – Dave az ajtón túl közeledő csoportra mutatott.

– Igen… De valami nagyon furcsa rajtuk. Olyan merevek – Jackson összevont szemöldökkel figyelte a közeledő férfiakat és nőket.

– Ők ültek a moziban! Az a fickó ott előttem ült. Alig láttam tőle a vásznat – mutatott egy magas férfira Brian.

Mia egy pillanatra azt hitte, az embertömeg majd megmenti őket, de nem ez történt. Ahogy közeledtek, látszott, hogy a tekintetük üveges. Mintha nyitott szemmel alva járnának. Gépiesen lépkedtek előre, mintha valaki irányítaná őket, mint valami robotokat.

– Nincsenek maguknál! – Edward arca falfehér volt.

– Nem fognak kimenteni minket. – Mia néhány lépést hátrált az ajtótól.

– Most mi legyen? Mögöttünk bóklászik valahol egy fickó, aki agyakat eszik, előttünk meg egy zombihadtest van! – Dave a körmét rágta idegességében.

A fiatalok egy darabig még álltak a szupermarket nagy üvegajtaja előtt, mielőtt döntést hoztak volna. Végül arra jutottak, hogy két fős csoportokra oszlanak és megpróbálnak a sorok között bujkálva kiutat keresni az épületből. Mia szeretett volna bátyjával menni, de végül Jacksonnal ragadt.

– Figyelj, ha… ha élve kijutunk innen – kezdte a fiú.

– Jack, kérlek, ez nem a legjobb pillanat! – szólt közbe a lány.

– Tudom, de most nincs itt Ed. Szóval, ha élve kijutunk, akkor esetleg eljönnél velem valamelyik este a Fenderbe? – A fiú fülig vörösödve bökte ki a kérdést. Az említett hely a város legjobb szórakozóhelye volt, péntek és szombat esténként élőzenével.

– Ó, Jack… – Mia nem tudta, mit mondhatna. Kedvelte Edward barátját, de… de nem úgy.

Mielőtt azonban válaszolhatott volna, velőtrázó sikoltás és gyereksírás ütötte meg a fülüket. Mia kidugta fejét a sorból. A nagydarab fickó egy ötéves forma kisfiút kapott el. A sikoltást az édesanyja hallatta, akit valaki más fogott le.

– Basszus! A másik fickó beengedte a zombihordát! Most mi lesz? – Jackson rettegett.

– Nézd, egy kisfiút akar… szóval… – Mia nem fejezte be a mondat végét.

A nagydarab, kopasz férfi a zsebéből valami éles került elő. Első ránézésre késnek tűnt, de a lány nem látta pontosan, hogy mi lehet az. A Melák beteges, sóvár tekintettel mérte fel, hogy vergődő áldozatának koponyáján hol ejtse a vágást.

– Ez iszonyú! – Jackson kidobta a taccsot.

Mia nem várta meg, hogy a kisfiú fejét elérje az éles eszköz hegye. Kirohant a sorból és egyenesen a nagydarab férfit vette célba. Jóval erősebb volt nála, de nem érdekelte. Mindenképp meg akarta menteni a gyermeket. Nekirontott a meláknak, aki meglepetésében kiejtette hatalmas kezéből a szerszámot. A penge a szupermarket padlójára esett. Miának volt annyi lélekjelenléte, hogy belerúgjon az éles szerszámba, a polcsorok közé rúgva azt.

– Mia! – Jackson arca zöldes árnyalatúból falfehérre vált. Nem tudta, mit kellene tennie, a lány után rohanni kész öngyilkosság. Végül nem tett semmit, csak állt dermedten.

A lány közben elérte, hogy a nagydarab férfi eleressze a kisfiút, aki szepegve édesanyja karjaiba szaladt. Mia tudta, hogy nem tud elmenekülni, hogy ő lesz a következő áldozat. A melák egy hatalmas ütéssel a földre terítette őt, és minden elsötétült.

Amikor magához tért, szorosan összekötözve ült egy békán. Nem tudta, mennyi idő telt el, ahogy azt sem, hol van Jackson és a többiek.

– Megtaláltad a koponyametsző késemet? – morogta a nagydarab a patkányképűnek.

– Még nem. Nem tudnál anélkül… – kezdte a nyüzüge.

– Anélkül mit? Koponyát metszeni? Hogyan, te mamlasz? Keresd meg azt a kést, hogy csillapíthassam végre éhségemet! – ordította a nagydarab. A patkányképű alak elsomfordált a polcsorok közé. Oda, ahol a lány Jacksonnal állt, mielőtt kirohant, hogy megmentse a kisfiút.

A melegfehér világítás szinte szúrta a lány szemeit, a feje is lüktetett a fájdalomtól. Mekkora ütést kaphatott? Vajon agyrázkódása is van? Újra lehunyta a szemeit, hátha az segít. Mikor ezt megtette, érezte, hogy újra elájul, a sötétség magával húzza.

Nem tudta, mikor tért újra magához, de amikor kinyitotta a szemeit, már tudta, hogy megkerült a koponyametsző kés, mert a nagydarab fickó, szájában tűhegyes fogaival, kéjesen vigyorgott rá, jobbjában az említett szerszámmal.

– Te kis önfeláldozó! – morogta. – Veled kezdem a sort, aztán meg fogom keresni azt a kisfiút is, akit meg akartál menteni. A zsenge agynál kevés finomabb dolog van a világon.

A férfi nyelvével megnyalta az ajkát. Mia tudta, hogy itt a vég. A fickó fölé hajolt, és a kés vészesen közeledett a fejéhez. Aztán valami eszébe jutott. Egy rövid beszélgetés a moziban, valakivel. Önkéntelenül kezdte kiabálni az egyetlen nevet, ami eszébe jutott:

– Apollo! Apollo! Apollo! – Kétségbeesetten kiabált.

A sorok között megjelent egy világosbarna hajú fiú. Nem viselt latexruhát, mint a klasszikus szuperhősök, csak egy egyszerű világoskék koptatott farmert és piros pólót, edzőcipőt és zoknit. Mia tovább kiabált, mert a nagydarab férfi eltakarta megmentőjét. Apollo habozás nélkül vetette rá magát az agyakkal táplálkozó gonosztevőre, akit meglepett a hátulról ért támadás.

– Olyannal kezdj, Gorgo, aki a te súlycsoportod! – mordult rá a melákra.

Gorko kéjes vigyora Apollo láttán vicsorrá torzult. Szorosan markolta a koponyametsző kését, és megpróbálta leráncigálni a hátáról támadóját. A hős már a nyakát szorongatta, egyértelmű volt, hogy meg akarja fojtani a melákot. Gorko persze nem hagyta magát, nem kis erőfeszítésébe tellett, mire le tudta dobni magáról Apollót. A fiú nem volt rest, másképp támadt. Teljes erőből mellkason rúgta a nagydarab fickót, amitől az hátratántorodott, majd egyensúlyát elveszítve hanyatt esett. Mia ámulva nézte a jelenetet. Apollo kicsavarta a kést Gorko kezéből, és a melák szívébe szúrta. Ezt követően Miához ugrott, hogy eloldozza köteleit.

– Köszönöm! – A lány alig tudta magából kipréselni a szót.

– Szívesen – felelte Apollo, és a tekintetük találkozott.