ÁTLÁTSZÓSÁGI HOSSZÚSÁGOK S FOKOK

Tasi83

2024. augusztus 7.

Kitikkadt borostán arcom
ágbogán elmúlt nappalok üvegtörései virítnak;
harangkongással egybekötött
méla bánkódás telepedett
spleen-érzetként szívemre,
mellett néhol infarktusközeli állapot
szorítja össze s a mentők
is egész biztos késnek harminc percet.
Most még belülről kell néznem kicsinyes,
alamuszi dolgaim összefüggéseit;
vajon ki árult el kit?
S ki volt aki előbb kimondta
zilált fejem fölött az égimeszelő szentenciát?!

Gyanakvó, gyáva-gőgös leszek immár,
ha azt tapasztalom, hogy nem lehet esélyem,
lehetőségem sem, fogaim közt,
akár a nyikorgó ólajtó csikorogva
reszket a tartós kín,
mert csak én tudhatom,
mi maradt meg igazándiból a gyerekkorból.
Lelkemet immár nappal is jócskán
átvérzi egy-egy eltévedt,
kósza álom, mocsarassá lett
kincses-szivárványban gázoltam
naponta gyerekfejjel,
s sosem tudtam meg mivégre hasztalan?!

– Akár az eldobott Januszi maszk
mindig csupán csak kifelé,
s azt is egyre hitelesebben,
egyre meggyőzőbben, hogy a rátarti kíváncsiskodók
– remélhetőleg -, soha ebben az életben
ne foghassanak tékozló gyanút.
Tétován megragadt lépteim
szándékosan mélyítgetik
a Hiány s az Üresség árok-gödreit;
mert a csönd s az elmúlás sem konzerválhat,
s erősen kérdéses,
hogy lesz-e majd Valaki,
aki emlékszik milyen voltam,
mint Emberi lény?

Kiforgató szégyenérzet
nem kergetett még ki négy falam
börtön-magányából s tán így még sokkalta jobb,
hiszen nincsenek váratlan ütközők,
se alternatívák, melyek felboríthatnák
menetrendszerű életszemléletemet.
Átlátszik s feslenek már a Kor
ujjlenyomataival a perc-emberkék is,
akik tán ugyan úgy elhullnak,
mint könnyedén feledhető
rozsdásodásnak indult
falevél-sokadalom…