Az elgáncsolás fokozatai

Tasi83

2024. február 1.

Benső lelkedben többé nem őrangyalod őrködik,
s vigyáz – de inkább lusta-közömbös strázsa-aggastyán,
kinek tán már az összes foga kihullott.
S már nem hevíthet múlt, s jelen,
bizonytalanított Jövő pedig még kevésbé,
agyadba ég tegnapi megtervezett világod,
mit neked már hazugság, gazság
itthon az átlag is Lúzerré lesz könnyedén,
mert nem képesek megérteni:
a gesztenye-kaparáshoz is Pokolra kellene menni!

Igaz telhetetlen szellemed még
egyre fütőgeti ügybuzgó kíváncsiság;
emlékezet-emésztő távolokba tűnhet immár
a makacs Akarat s megannyi gondosan
dédelgetett kósza Emlék.
Most már mintha csak
az állati nyüszítő Lét sompolyogna,
akár kivert kutya az ember nyomában;
lárvába zárt hitvány férgek között
egyre nehézkesebb már a tűrés.
Agyad redőit a szabadgondolat
tartja még éberen s fitten,
hát jól vigyázz reá be ne csapjanak,
meg ne vezess az ártó szándék.

Mondd csak?
Kit izgatna immár egy újabb semmirekellő,
hasztalan bulvár-szenzáció
valamelyik agyonretusált
viaszbőrű múmia-képű közszereplőről,
aki csupán csak az ötperces hírneveket
szeretne egy örökkévalóságig birtokolni?!
Hogy változhatott át a megértő,
barátkozós hozzáállás is
kicsinyes-kisstílű hasznok forrásaivá,
melyek előbb-utóbb
szándékosan elgáncsolják azokat,
kiknek életmentőn szükségük volna rá?!

Panoptikum-bábok járják
szánalmas kötéltáncukat Európa színpadán is,
miközben maguk is rendre elfelejtik
egy konfliktusban nincsenek
Győztesek-Vesztesek csupán Áldozatok!
Mindenki meglapulva,
tűrten fekszik sorsába beszorultan,
odakint ősemberek vinnyognak elvadult vadonokban!