BEFEJEZETLEN SZÁMONKÉRÉS

Tasi83

2024. szeptember 4.

Megtévesztett bennünket
előbb csak a közös emlékek,
majd a fokozott, radikális rianások
körforgásszerű, spirális sorozata;
már talán nem is gondolhattunk
a beteljesedett Mindenség
ősi halhatatlan metamorfózisaira,
hiszen régóta nem lehettünk már egy pár.

Mint amikor egy félénk-félszeg
elefánt-testű bicebóca lép be sántikálva
egy kifinomult porcelánboltba
– úgy nézték, bámultak engem
a gonoszkodni kész,
manipulatív barátnői.

A gyöngyöző, tajtékos halánték
alatti naiv-kisfiús pufók
pingvin-arc már éppen elegendő hajótörést,
kisebb-nagyobb pokoljárást kibírt,
elviselt, vagy épp csak megélt.
Az izzadt kacsók habkönnyű lebegésében
mégis volt valami önkéntlen
is tudatosan eltitkolt dac-szövetség, melyet
– akkor -, legfeljebb csupán
csak mi ketten érthettünk meg.

A szinte finom, művészieskedő ujjacskák,
melyek később flört-igézőn
ajkakat becézgettek egyre beszédesebben
tapintottak a Lélek göcsörtös,
Odüsszeusz-mélységei felé,
mint akik így is nagy,
sorsdöntő utazásra készülődnek.

– Aztán következett a szándékolt elhagyással
egybekötött cserbenhagyás,
a ,,megszerettem Valaki mást!” – nevében,
melyet szinte sosem értettem,
ha két romatikus szív egymásnak született.
Krokodil-könnyeket pergetett
a hontalanná tett árvaság-tudat.

Később aztán – szokásokhoz híven -,
megérkeztek egy gyerkőcök is;
egyszerre vagy hárman,
s míg szándékolt ütemben
kicsit mindkettőnket szétforgácsolt
e betölthetetlen, befejezetlen Élet,
kicsit szándékoltan is elmagányosodtunk.

– A mobilból még jól kivehető,
egyre síribb, éteribb echó-hang
felelgetett a kérdésemre: Boldog vagy-e?!
Miért kérdezed ezt, tán egy hülye idióta vagy?!
Létemet adtam volna oda,
csakhogy örökké, s örökkön sugárzónak,
s boldognak láthassalak!

S miközben az évek jöttek,
mentek, önmagukkal meghasonlottan
számot vetettek kicsit
önmagunkba is fordultunk mi ketten,
hiszen nem érthetett meg
igazán senki sem,
csupán Te meg az Én!