DURUZSOLÓ KÁLVÁRIÁK

Tasi83

2024. augusztus 7.

Titkon az álmok kálváriájára készülő agyban,
ahol nem csupán gondolatok,
de hajdan volt,
idillikusabb emlékeink bolyongnak,
még oly egyszerűnek,
könnyűnek tetszhetett,
ha két szív egymásra ráeszmélhetett
s nem kellett puszta
formalitás gyanánt a felszínes,
exibicionistasággal még
különvalón megbirkóznia.

Mennyire jó volt szinte lebegve,
akár a sűrített levegő
a tékozló ürességbe belehullani,
tudva;
nem lesz semmi baj,
mert fogják az ember kezét.

Mégis miért alakult döbbent
meglepett sikollyá az arcban
az őszinte-hűséges kifejezés,
mikor egy-egy váratlan szakítás
önkéntelen is becsusszant?!

– Mostan titkosított barlangrendszerek
feszülnek immár egymásnak;
adok-veszek, kapok-adok alapon,
sokszor egymás után csak kapkodni
vélik fejeiket, mert kisemmizte őket a Világ,
mely tán soha meg nem bocsát!
Egyre inkább beledúlják tigriskarmaikat
a távoltartó Rendszerbe,
s ez akkor már gyanús.

Mikrokamerák ádáz-figyelő kereszttüzeiben,
akár a gyanútlan hangyák,
vagy éppen viaszbábok egymás után
sokszorosított menetben
lépkednek az átlagos ,,egyesek”
s nem is sejthetik,
vajon még minek kell
a harmadik évezred távoli
küszöbén elkövetkeznie?!

– Jó volna sokszor inkább
a meddő csend végtelen
ölére hajtani zihált,
agyonhajszolt fejeiket,
mert most nyomasztó hőségbe
fulladnak még a drága,
felkínált percek is – fölöslegesnek mondható,
motorikus tevékenységnek tűnik

– látszólag tökéletesen céltalan -,
ha tengerpartok lágy ölén
kagylókat gyűjtögetnek a párok,
mégis mennyivel többet elmond
ez minden szónál,
s minden biztos és örök
érzelemnél.

Iszamos semmitmondás
szivárog gyorsított ütemként bele
a Valóság szándékosan
közönyösített zűrzavarába!