Egy új élet

Tori_Shades

A szoba

2019. október 4.

– Mégis mit akarsz tőlem? – dőlt végül hátra Shopie, miközben kínosan ügyelt a köztük lévő távolság növelésére. Loki arca közömbös maradt, meg sem moccant egy pillanatra sem, egyedül a tekintete kutatta az arcát.

– Egy ideje már észrevettem, hogy kissé felborultak a dolgok, azonban mostanában már az anyám is kérdezősködik utánad, és ez már egyáltalán nincs az ínyemre. A dolgok kissé felkavarodtak – jelentette ki végül Loki.

– Elég feltűnően nem tudtuk megbeszélni ezt a problémánkat – felelt végül Shopie, miközben még hátrébb húzódott a székben.

– Mert eddig mindig volt esélyed elmenekülni – mosolyodott el szolidan Loki. Shopie kissé elhűlve méregette tovább Lokit. Megtámaszkodott a karfán, ujjait az ajkain támasztotta meg, és tüntetőleg hallgatott tovább.

– Akkor kezdjük elölről! – sóhajtott végül fel, miközben frusztráltan oldalra dőlt, igyekezett minél távolabbra húzódni, így viszont eléggé kicsavartan ült Loki előtt, szinte már kiesett a fotelból. Loki csendesen várta, hogy Shopie tovább beszéljen.

– Már ha tudjuk – jegyezte meg halkan Loki.

– Miért csókoltál meg? – szólalt meg, miközben egyre kisebbre ment össze a székben.

– Bosszantottál – érkezett a rövid válasz.

– Valóban? – bukott ki a válasz Shopiából, kicsit talán túlságosan is gúnyosan, ezzel kicsit hasonlítva Lokira.

– Valóban – hagyta rá.

– Valamiről lemaradtam esetleg? Nálatok ez egy ilyen szokás, hogy aki ideges… csak úgy lekapjátok? – kérdezte epésen. – Tájékoztatnálak, hogy nálunk a Földön, ez mást jelent. – Loki biccentett, de nem mondott semmit. – Hazug vagy – szűrte Shopie fogai között, miközben összehúzott, szúrós szemmel meredt rá.

– Miért lennék az? – tárta szét tenyerét megjátszva az ártatlant. Shopie-nak egyáltalán nem tetszett a beszélgetés iránya, de innen már csak nehezen tudott volna kisétálni.

– Mi elől menekültél el? – kérdezte végül. Loki finoman helyezkedett a székben, addig ügyeskedve, hogy pár milliméterrel közelebb kerüljön Shopie-hoz, mire Shopie még a fotelt is hátrébb tolta. A feszült csendben idegőrlő volt a fa csikorgása a földön. Loki konok hallgatásba burkolózott. Shopie összefont lábakkal meredt rá. A szemkontaktust fájdalmasan nehéz volt tartani, de egyre azt ismételgette magában, hogy Loki mennyire idegesítő, hogy milyen gyomorforgató érzés volt az a csók és, mennyire nem volt hozzá joga.

– Nem menekültem – szólalt meg Loki végre.

– Nekem nem ezt mondták – felelt a nő. Loki arca megrezzent egy pillanatra.

– Gondolom, Sif tömte tele ilyen szentimentális badarságokkal a fejedet – sziszegte végül.

– Az az igazság, hogy látok ezekben a dolgokban összefüggést. Logikát. – Ujjai erősen ráfonódtak a szék karfájára, ahogy magában őrlődött. – Mit érzel irántam, Loki? – suttogta nagyon halkan a nő.

Egy nagyon rövid pillanat erejére Loki arca eltorzult: hitetlenkedés, felháborodottság, düh és tanácstalanság. Shopiának már ez maga felért a válasszal a kérdésre, de azért csendesen tovább várakozott, de Loki némának tettette magát, miközben Shopie-ra bámult azzal a kifürkészhetetlen pillantásával.

Shopie indulatosan hátralökte eddigi ülőalkalmatosságát és egy undorodó pillantást vetve Lokira, az ajtó felé indult. A herceg nagyon gyors mozdulattal követte, mire Shopie felvont szemöldökkel meredt rá.

– Úgy gondolom, hogy ez alkalommal sem fogunk többre menni, mint bármikor máskor – közölte Shopie, mire Loki nyakán kidagadtak az erek, annyira megfeszült. Ingerülten megragadta a karját, és megrántotta Shopiát, hogy közelebb kerüljön hozzá és távolabb az ajtótól.

– Látod, pontosan ez a baj! – csattant fel hirtelen. – Bármit csinálok, teszek, kérek, parancsolok, te mindenképpen pont az ellenkezőjét teszed.

– És ezért kellett neked elutaznod?

– Bosszantasz! – fakadt ki Loki dühösen. Shopie rántott egyet a karján, mert a herceg erős szorítása már túl erős volt neki.

– Eressz el! – kiáltott rá, mikor nem engedett. – Elég legyen ebből!

– Nem! – mordult rá.

– Fáj! – kiáltott fel fejhangon a lány, mire Loki azonnal eleresztette, mintha égetne a lány bőre.

– Nem akartam – motyogta halkan Loki, miközben hátrált pár lépést.

– Semmi baj. Loki, hagyjuk ezt az egészet, kérlek – szólalt meg Shopie nehézkesen, miközben reflexszerű mozdulattal végigsimított a karján, ahol Loki megszorította.

Sokkal egyszerűbb volna ezt az egészet lezárni, mintsem folyamatosan ezt a huzavona játékot játszani.

– Tisztázzuk ezt az egészet, egyszersmind – folytatta végül, miközben a fal felé hátrált egy lépést. – Az erdő óta minden olyan más. Van, hogy akár normálisan is el tudunk beszélgetni, de többnyire vitatkozunk és egymás torkának esünk, és az a csók. Én… én… szerintem pontosan tudod, hogy mit váltasz ki belőlem… Te viszont csak folyton…

– Ki kellett tisztítanom a fejemet – vallotta be hirtelen Loki. – Annyira kihoztál tegnap a sodromból. Nagyon régen voltam ilyen feldúlt valaki miatt. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem lehet az, hogy csak úgy beszélgetünk. Normálisan, ahogy mondtad. Miért jó neked ez a vitatkozás?

– Én nem… – ellenkezett azonnal Shopie, mire Loki egy mérges pillantással belefojtotta a szót. – Nem szándékosan vitatkozom. Olyanokat mondasz nekem. Mintha direkt szándékosan bosszantanál engem. Mintha vitatkozni szeretnél velem és… Miért kellett megcsókolnod? Mindent felkavartál, még annál is jobban, mint eddig!

– Nem mintha nem tetszett volna – szólt oda Loki, mire a nő összeszorította a száját és egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy ne üsse meg Lokit.

– Látod, pontosan az ilyenek miatt veszekszem veled – jelentette ki végül, miközben Shopie a falnak támaszkodott és összefonta maga előtt a karját. Minden egyes porcikája menekülésre biztatta. Egyetlen egy percet sem akart tovább Loki társaságában tölteni. – Azt nem tudom eldönteni, hogy ez a hatalmas ellenállás velem szemben, a te gyengéd érzelmeid furcsa kifejezése, vagy…

– Na persze! – horkantott fel Shopia gúnyosan, miközben tüntetőleg elfordította a fejét.

– Az erdő óta megváltoztál – jelentette ki Loki, és várta a nő reakcióját.

– Én? – háborodott fel. – Én változtam meg? – nevetett fel gunyorosan. – Ki az, aki azóta nap mint nap kínoz, vagy fenyegetőzik. Az utolsó húzásod sikerült az eddigi legnevetségesebbre, komolyan mondom, méghogy ágyas! Tudod, Loki, az a gond, hogy te itt azt hiszed mindent, mindenkivel megtehetsz.

– Miért, veled nem ugyanez a helyzet? Egyszerűen nem tudod követni más utasítását, mindig mindennek úgy kell történnie, ahogy azt te szeretnéd – kotyogott közbe Loki hűvösen.

– Talán mert mellette ilyen elfogadhatatlanul viselkedsz. A kezdetek óta nem akartad elvállalni a tanításomat, sőt mi több én sem akartam, de nem engedtek haza. Te nem engedsz haza! Még most sem, annak ellenére, hogy nagyon is tisztában vagy azzal, hogy a szüleim aggódnak értem, és egy egész életből ragadtál ki. Ráadásul, miért kellene engedelmeskednem egy olyan embernek, aki, amikor csak lehet világossá teszi, hogy alárendeltnek tekint. Egy ilyen pökhendi, arrogáns férfival szemben egy pillanatig sem habozok dacolni! – fröcsögte Shopia, majd az ajtó felé bökött: – Most azonnal nyitasd ki ezt az ajtót, vagy komolyan mondom, kikaparom a szemeidet!

– Befejezted a hisztit? – szólalt meg végül Loki, a szoba egyik távolabbi pontjába húzódott. Úgy érezte, minél nagyobb kettejük között a távolság, annál több ideje van meggondolnia magát útközben, ha mégiscsak úgy dönt, hogy megfojtaná.

– Befejezted a parasztkodást? – Loki élesen szívta be a levegőt, miközben némán felvonta a szemöldökét. – Én igyekszem kedves lenni veled, de vagy felidegesítesz, vagy megfélemlítesz – fakadt ki kétségbeesetten Shopie, miközben a hajába túrt. – Vagy mindkettő és egyszerűen nem tudok eligazodni, amikor emellett normálisan viselkedsz – hadarta, miközben erősebben rámarkolt hajára és testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezve billegni kezdett. – A többiektől az ijesztő Lokit ismertem meg. Az erdőben pedig nem voltál az és én azt hittem… – Shopie hirtelen elharapta mondanivalójának további részét, mielőtt még teljesen megszégyenítené magát, és frusztráltan körbepillantott a szobában.

– Mit? – biztatta a folytatásra a herceg őt, de Shopie makacsul hallgatott. Arcával és testével is igyekezett a lehető legjobban elfordulni Lokitól. Makacs hallgatásba burkolózott, miközben rápróbált a kilincsre, az ajtóba vájt piciny ablakon megjelent egy őr arca, egy pillanatra meglepetten szemezett Shopiával, majd megint eltűnt az arca. Shopie látta az üvegben tükröződni Loki elhessegető mozdulatát, aminek az őr tett eleget. – Mit hittél?

– Azt, hogy képes leszel valaha is normálisan viselkedni velem! – kiáltott rá. – De látom, hogy ez az egész neked csak arról szól, hogy irányíthass, és mellette plusz örömként társul az én szenvedésem. Nem akarok itt lenni, nem akarok veled beszélgetni, nem akarok tőled már semmit sem, mert egyszerűen… – Elhallgatott, megint arrafelé kanyarodna a beszélgetés, amiből ő jönne ki vesztesen. – Miért kellett megcsókolnod tegnap este? Miért kellett még jobban felkavarnod az amúgy sem nyugodt vizet? – Már ezekkel a szavakkal is sokkal többet árult el a benne dúló viharról, mint szeretett volna. Loki viszont csak szoborszerűen állt a szoba másik végében és őt nézte.

Shopia legszívesebben elsírta volna magát, most kivételesen dühében és tehetetlenségében. Ökölbe szorított keze már így reszketett, és minél jobban próbált eluralkodni a reszketés felett, annál jobban felerősödött. Loki azonban nem tett semmit továbbra sem, csak nézte őt. Tekintete elidőzött reszkető karján, amit Shopie azonnal a háta mögé rejtett. Teste egyre jobban megfeszült, ahogy uralkodni próbált saját teste felett.

Loki tekintete mintha lefejtette volna róla minden álcáját, minden erőfeszítését, hogy eltakarja, hogy mennyire dühös, tehetetlen és sérülékeny ezekben a percekben. Sőt még ezen is túl ment, minden idegszálát egyesével tépte fel. Shopie legszívesebben ráüvöltött volna, hogy hagyja abba ezt az idegőrlő nézést, vagy különben kikaparja a szemeit. Feszengve ácsorgott egyik lábáról a másikra, miközben már a lába is reszketni kezdett.

– Jól van, akkor hallgassunk néma csendben – morgolódott Shopie, miközben hátát a falnak vetette idegességében.

– Miért nem álló víz? – érdeklődött halkan végül, megtörve a hosszas, kínos csendet. Bár ne tette volna. Shopie megforgatta a szemét és makacs hallgatásba burkolózott. Tüntetőleg összefonta mellkasa előtt a karjait és farkasszemet nézett Lokival.

A mozdulatlanságot Loki törte meg, lépett pár lépést Shopie felé, mire a lány megfeszült és erősebben a falnak szorult, de Loki csak helyet foglalt az egyik kanapén és megtámasztotta a fejét. Türelmesen meredt a lány irányába, jelezve, hogy ő kész egész nap itt ücsörögni.

– Nem fogok válaszolni erre, remélem tudod – jelentette ki Shopie, miközben lecsúszott a fal mentén és törökülésbe fonta lábait.

A bokáira összpontosította minden figyelmét, azonban gondolatai szinte szétfeszítették a koponyáját. Bele fog őrülni ebbe a néma kíméletlen hallgatásba és bezártságba. Ha még egy percnél tovább itt kell maradnia Lokival ebben a nyomasztó légkörben, elkezdi tépni a haját. Fejét a falnak döntötte, és a mennyezetre bámult.

– Remélem, rendeltél ide ennivalót, mert úgy tűnik, hogy egész nap itt fogunk ücsörögni.

– Mi lenne, ha akkor nyitnád ki legközelebb a szádat, amikor félretetted az egódat, és tudunk normálisan beszélni, mint két értelmes ember.

– Mi lenne, ha akkor most te kezdenél beszélni? – fortyant fel a nő. – Ha már te zárattál be ide – tette hozzá élesen. – Komolyan kezdek beleőrülni ebbe – motyogta oda maga elé, de valószínűleg Loki is hallotta, mert mérgesen felmordult.

Shopie szemébe könnyek szöktek, ahogy egyre jobban elmerült az elméjének sötét bugyrában. A kialakult helyzet hatására olyan stressz nehezedett rá, hogy akarva akaratlan elsírta magát. Miért kellett belekeverednie ebbe a borzalmas helyzetbe, miért nem tudta befognia a száját most az egyszer? Érezte, hogy orra is kezd eldugulni, ami hamar szipogáshoz vezet, majd, ami pedig felhívja majd Loki figyelmét, arra, hogy ötévesként sírdogál a sarokban. A bútor egyelőre kitakarja őt, ha megfelelő szögben tartja a fejét. Megpróbálta a lehető legkevesebb hanggal megtörölni a könnyektől nedves arcát, de már alig kapott levegőt.

Loki hirtelen megmozdult, amitől Shopie automatikusan megfeszült és még levegőt is elfelejtett venni. Lebukott, elkönyvelte a totális megaláztatást és inkább összehúzta magát apróra: felhúzta térdeit és a fejét azon támasztotta meg. Ennek ellenére Loki közeledő lépteinek zaja megrémisztették, főleg akkor, amikor Loki leguggolt elé.

– Shopie – mondta nagyon halkan és nagyon puhán. Shopie karján felállt a szőr és kirázta a hideg ettől a hangtól. Túl közelről jött, túlságosan barátságos volt és kellemesen zengő. – Miért nehezíted ezt meg annyira? – kérdezte halkan. Ujjait nagyon finoman a felkarjához érintette. Érezte Shopie libabőrös, hideg bőrét, ami megrándult, amint hozzáért. Csodás érzés volt, még így is. Shopie legszívesebben sikított volna.

– Ne érj hozzám! – suttogta nagyon halkan. – Kérlek szépen, Loki, most tedd félre a kicsike játékodat és hagyj békén. – A lány hangja megtört volt és elhaló. Loki egy pillanatra elhúzta a kezét.

– Miért sírsz most? – kérdezte végül halkan.

– Miért, na miért? – csattant fel dühösen a nő, miközben felkapta a fejét és heves, már-már erőszakos mozdulattal megtörölte az arcát. Loki várakozóan felvonta a szemöldökét. – És te miért csinálod ezt velem? Mire megy ki a játék? Mégis mire? Ez volt célod, értem én, de…

– Én csak biztosra akarok menni… – csúszott ki Loki száján. Shopie elképedt egy pillanatra, még a könnyei is elapadtak egy pillanatra. Csak egy pillanatra, majd azonnal patakozni kezdtek a könnyei.

– Hogy? Biztosra? – sikította Shopia, miközben ellökte Lokit, hogy kibillenjen egyensúlyából. – Hogy tönkre megyek? Hogy biztos maradandó károkat okozz bennem? Mégis mi a fene? – Shopie felkelt, miközben csak úgy folytak a könnyei. Arca bevörösödött és ajka középen vérezni kezdett, mert indulatában elharapta. – Nyisd ki azt az istenverte ajtót! – kiáltotta, miközben a szíve darabokra törött belül. – Nyisd ki! – sikította.

Shopie a tenyerébe temette egy pillanatra az arcát, de eközben hirtelen felpattant az ajtó. Mindketten Sifre kapták a fejüket.

– Tudtam! – sóhajtott fel a nő, miután gyorsan felmérte a szobában uralkodó helyzetet. Shopie erőszakosan az ajtó felé lendült, de Sif feltartóztatta őt. – Lassan – mondta, miközben tekintetével felnyársalta Lokit.

– Ha kilépsz innen, az erőd újra megrohan majd. Valószínűleg rosszul leszel majd, talán el is ájulsz. Megerőltető lesz, mintha a mellkasodon ülnének. De csak rövid ideig – mondta halkan, még mindig a földön ülve döbbenten.

Shopie egy pillanatig sem habozott, összetört lélekkel kirohant a szobából, Sif karját félrelökve.

– Mi volt ez? – nézett rá mogorván Sif, majd a lány után sietett. Pár pillanattal később Loki még hallotta, ahogy Sif dühösen káromkodik: Shopie valószínűleg még a folyosón elvesztette az eszméletét és összeesett.

Loki felpattant a földről és kilépett a folyosóra, becsukta a szoba ajtaját, és miután elfordította kulcsot a zárban, Shopie felé nézett. Sif és az őr gondját viselték. Loki megbillent, megtámaszkodott a falon. Érezte, hogy ezt nem ússza meg jobban, mint Shopie. Túl sokáig voltak odabent mindketten. Mielőtt még fennakadt volna a szemgolyója, még volt ideje és esze, hogy leüljön a földre.

Shopie fémes ízzel a szájában ébredt fel. Kényelmetlenül érezte magát a túl kemény és merev matracon. Tudta és érezte, hogy nem a szobájában fekszik, ott sokkal puhább a matrac. Kinyitotta a szemét: az üvegházban volt. Hát persze, hol máshol. Lassan visszaszivárgott az elméjébe az idekerülésének előzményei. Elszorult a torka és egyből felült, hogy távozzon, mielőtt még bekövetkezik a legrosszabb: a vallatás.

Lecsusszant az ágyról, miközben megtörölte a vérző száját és az ajtóhoz sietett,las és rátapasztotta a fülét a fára. A túloldalon halk motoszkálás, állandó zörej szűrődött. Shana hangját egyáltalán nem hallotta, szóval lassan lenyomta a kilincset, és igyekezett minél természetesen viselkedni, miközben távozott. Páran odaköszöntek neki, de Shopie gyorsan lepisszegte őket, majd szinte szó szerint kirohant az üvegházból.

Mikor végre megérkezett a biztonságot nyújtó szobájába, a lehető leghalkabban becsukta az ajtót és elhevert az ágyon. A szervezete még gyenge volt, és erőteljesen zihált, azután, hogy felfutott az emeletre. Az ágyán összekuporodva, maga elé bámulva idézte fel magában újra és újra a pár órája történteket. Szíve összefacsarodott, és a torka is elszorult, ahogy Loki kegyetlen, rideg szavai visszhangzottak a fülében.

A nap hátralevő részét az ágyában fekve és sírással töltötte. Nem akart soha többet kikelni onnan, és közben mégis egy nagyon picike része hiányolta Loki kellemes társaságát. A valóban kellemes társaságát, amikor normálisan viselkedik.

Ki tudja, mennyi volt az idő, amikor kopogtak az ajtaján. Shopie megrezzent, sőt ugrott is egyet, annyira nem számított a társaságra.

– Shopie, tudom, hogy itt vagy – szólalt meg Sif az ajtó túloldaláról. Shopie még kisebbre húzta össze magát. Hiába Sif „mentette meg” Lokitól, nem akart beszélni vele, nem akart magyarázkodni neki. Feltápászkodott az ágyból, és egy pár pillanatig még meredten bámulta a falapot, de végül felkelt. Kimászott az ágyból, közben az arcáról dörgölte le a könnyeit és a maradék sminkdarabkákat, amik még megmaradtak.

Az ajtónál megállt egy pár pillanatra. A kilincs felett tartva a kezét, csak meresztette a szemét rá. Mély levegőt vett, hogy felkészítse saját magát az elkövetkező borzalmasan kínos percekre.

– Shopie! – kiáltott még egyet Sif a túloldalról, mire a lány feltépte az ajtót.

– Itt vagyok! – szólalt meg halkan, rekedtes hangon. Sif kilökte az ajtót, hogy beférkőzhessen Shopia szobájába.

– Hát persze, gyere csak be – gúnyolódott a lány, majd becsukta Sif után az ajtót. – Helyezd kényelembe magad.

– Nem velem kellene így viselkedned! – jelentette ki szigorúan a nő. Shopie megvonta a vállát, miközben a kulcsot is elfordította a zárban. Nagyon lassan, vontatottan fordult a harcos felé.

– Sif, én nem szeretnék… – A nő felemelte a kezét, hogy belé fojtsa a szót.

– Csak azt mondd meg, hogy jól vagy-e? – kérdezte nagyon finoman. Sif ritkán lágyul így el. Shopie körülölelte magát a karjával és félig meddig elfordult. – Én nem foglak bántani.

– Ő sem bántott… – Sif felvonta a szemöldökét. – Mielőtt beléptél, nos, akkor valóban fájtak a szavai, amiket mondott nekem – tette hozzá óvatosan Shopie. – Amúgy kézben tartottam a dolgokat.

– Pont úgy látszott – kotyogott közbe.

– Miért viselkedsz így? – kérdezett vissza Shopia összehúzott szemöldökkel. Sif megvonta a vállát.

– Csak nem értem a kettőtök kapcsolatát.

– Mert nincs semmilyen kapcsolatunk! – csattant fel Shopie. Sif hátradőlt az ágyon, hátul megtámaszkodott és várakozóan figyelte a másikat.

– Nincs?

– Sif, pár órája még eszméletlenül feküdtem lent az üvegházban, és most jelenleg nincs erre erőm. Nem kell a kihallgatás, nem kell a kérdezősködés és az főleg nem kell, hogy belém köss! Szóval Sif, tisztelj meg azzal, hogy most magamra hagysz! – Shopia az ajtóhoz sétált, és felrántotta az ajtót. – Kérlek szépen! – intett kifelé.

– Felőlem cserélhetünk! – jött a hang a folyosóról. Shopie gyomra összehúzódott, és libabőr futott végig az egész testén. Loki felé fordította a fejét és minden erejére szüksége volt, hogy ne csapja Loki arcába az ajtót. A herceg vigyorgott, mintha mi sem történt volna.

Sif habozott, tekintete Loki és Shopie között ingázott.

– Nem gondolom, hogy ez most jó ötlet – jelentette ki Sif. – Ugyan nem tudom, hogy mi történt, amikor kiszedtelek benneteket a szobából. De most egészen biztos vagyok benne, hogy megölnétek egymást. Tekintve azt, hogy most milyen állapotban vagy, Shopia.

– Nekem Shopia állapota pontosan megfelelő arra, hogy most beszélgessek vele – vigyorgott rá Sifre a herceg.

– Ó, arról szó sem volt, hogy Loki, te beteszed a lábadat ezen az ajtón. – Egy pillanatra talán megfagyott a levegő. Loki feszülten pillantott az ajtó kilincsét szorongató lányra, majd Sifre nézett és hozzá intézte szavait. – Te is tudod, hogy ezt a helyzetet meg kell oldanunk, mindkettőnk érdekében.

– Mindkettőnk? Nincs olyan, hogy mindkettőnk!

Sif összevont szemöldökkel bámult Lokira. Tekintete lassan kiélesedett, mintha fel akarná nyársalni Lokit.

– Nem lesz semmi baja – emelte fel védekezően a kezét a férfi.

– Mi lenne, ha én is dönthetnék ebben a dologban? – szólt közbe élesen Shopia. – Én is itt vagyok, gondoltam, szólok! – jegyezte meg Shopia gúnyosan. Sif lassan felemelkedett az ágyról, mire Shopie eltátotta a száját és kétségbeesetten, könyörgően pillantott rá.

– Ne! – tátogta némán Shopie. Sif megállt a lány mellett, mielőtt még kilépett volna.

– Ne felejtsd el, hogy innen bármikor kiléphetsz, ha nem akarsz itt maradni. – Shopie megmarkolta az ajtót, még erősebben, úgy, hogy az ujjai is belefehéredtek. Idegesen szívta be a levegőt. Sif rámosolygott, majd gyilkos pillantást vetett Lokira, majd kisétált. Loki nyomban átvette a helyét és az ajtó felé nyúlt, hogy becsukja. Shopie azonnal elkapta onnan a kezét és még hátrébb is lépett.

Loki arca észrevehetően megváltozott, miután Sif eltűnt a terepről. Eltűnt az önelégült vigyor, és komor ráncok rajzolódtak ki az arcán.

– Milyen érzés volt az első erőtlenség? – kérdezte halkan a férfi. Shopie zavartan hátrált még egy-két lépést, és összefonta a karját.

– Loki, most, ha úgy próbálsz csinálni, mintha mi sem történt volna, akkor…

– Nem, ez nem teljesen igaz. De még mindig én vagyok a tanárod, és révén, hogy erről sosem beszéltem neked, ezért most kell. Ez a mai tananyag, ha úgy tetszik.

– Komolyan nevetséges vagy! Ezt a mai napi közjátékot nem címkézheted fel annak, hogy ez csak egy tanóra volt! – Szívesen a fejéhez vágta volna, hogy mennyire bántotta őt, de nem akarta elárulni, hogy mennyire fájdalmasan érintette. Nem akarta, hogy Loki ilyen gyengén lássa.

– Tisztában vagyok vele – jelentette ki a férfi. – De úgy vettem észre, hogy voltak utalások a magatartásodban, hogy te nem szeretnél a másik dologról beszélni, én meg most az egyszer engedek. Szóval, beszéljünk arról, hogy milyen volt az erőtlenség. – Shopie összehúzott szemöldökkel meredt rá. Loki viszont olyan rezzenéstelen és magabiztos arccal meredt rá, hogy kezdett felengedni a torkában feszítő gombóc.

– Gyengének éreztem magamat – mondta halkan.

– Gyengének, rendben és még… – intett még egyet bíztatóan, miközben helyet foglalt az egy szem széken a szobában. Shopie bizalmatlanul méregette Lokit, miközben a falig hátrált, és nekitámasztotta magát a falnak. Távolság. Az segít neki tisztábban gondolkodni.

– Mit éreztél, amikor kiléptél, abban a pillanatban. Pontosan abban a pillanatban – kérdezte, miközben előrehajolt és megtámasztotta a könyökét a térdén.

– Nem tudom – vonta meg a vállát. – Olyan volt, mintha hirtelen nagyobb nyomás nehezedne rám, ami egyre jobban és jobban nyom lefelé. Aztán megfájdult a fejem, szédelegni kezdtem és végül ájulás – darálta Shopie. Loki finoman biccentett.

– Pontosan ez fog történni veled, ha túl sokáig használod az erődet is, de ezt ki tudod tolni majd idővel, ha tartósan sokat használod az erődet, akkor tovább tudod, majd használni. Vannak nagyobb varázslatok is, amik viszont biztos erőtlenségbe taszítanak. – Shopia bólintott. – Rendben! Akkor most már mehetsz is! – intett az ajtó felé Shopie feszülten.

Loki egy pillanattal több ideig időzött el Shopián, ami zavarba hozta a lányt; majd felpattant a székről és szó nélkül távozott a falon keresztül. Ez talán egy burkolt üzenet akart lenni Shopie számára, hogy mennyire közel van hozzá, mindig. Shopie-t ez teljesen felzaklatta, ezért inkább elhagyta a szobáját, és elment inkább a konyhába csipegetni a maradékból, már ha maradt valami egyáltalán.

Csendesen végigsétált a folyosókon. Már sötét volt, alig égett pár fáklya. A félhomály és a csend megnyugtatóan hatott rá. Pont erre volt szüksége: a semmire, a békére és a nyugalomra.