Kedvencekhez adás
49

Egy új élet

Hazatérés

Szerzői megjegyzés:

jó olvasást, remélem tetszik!

Valamivel nagyobb fogadtatásra számított, még akkor is ha ő csak egy kis földi halandó, de azért egy üres rétnél jóval több jár ki Asgard egyik trónörökösének. Effajta aggodalmát Loki is szóvá tette:

– Azt még megértem, hogy téged nem hiányolt senki sem, de hogy elém senki sem jött ki a köszöntésemre! Még egy szolga sem! – fintorgott Loki komoran, miközben fejét forgatta körbe egy lelket keresve a közelben.

– Örültem volna, ha legalább Ame itt lett volna – jegyezte meg halkan Shopie.

– Ugyan már! Téged senki sem ismer, de én mégis csak egy herceg vagyok – méltatlankodott Loki, mire Shopie éles tekintetet villantott a férfira.

– Ez nem volt szép… uram!

– Van még mit csiszolnod ezen – jegyezte meg Loki, mire Shopie a szemét forgatta.

– Neked is gyakorolnod kellene még egy kicsit. – Loki arca meg se rezzent, amikor ismét tiszteletlenül válaszolt a nő. – Mielőtt még bemegyünk a palotába, nem mehetnénk be Shanához? Nagyon szeretném látni őt! – Loki a szokásos ellenkezés helyett csendesen bólintott és elindult.

– Mindig itt van.

Shopie izgatott mosollyal az arcán sietett előre és türelmetlenül toporogva várta meg Lokit is, aki a lovarda és palota üres udvara felé vetett pillantásokat. Shopie benyitott a barna, kissé kopott ajtón, majd azonnal a következőn is túl ment, ahol megütötte a fülledt meleg levegő és a gyógynövények fanyar illata. A tanoncok asztalai tisztán és rendezetten álltak és a terem teljesen üres volt.

– Hahó! – kiáltotta el magát Shopie bizonytalanul.

– Valami nem stimmel – jelentette ki Loki határozottan. – Üres volt a lovarda és az udvar is. Az edzőtermek felől sem jött semmi zaj. Valami baj van!

Lokinak igaza volt. Három héttel az érkezésük előtt történt az eset. Akkor történt az első támadás, akkor jelentek meg minden előjel nélkül jotunök a palotában. A semmiből jöttek és senki sem számított rájuk. Pontosan emiatt nagyon sok kárt okoztak, rengeteg sérültet és romot hagyva maguk után. Az ispotály megtelt hörgő, botladozó, bicegő, nyöszörgő katonákkal, azonban sokan nem kerültek be az ispotályba, hanem egyenesen máshova kerültek. Nem sok, de épp elegendő ahhoz, hogy állandó készültséget rendeljen el az uralkodó. Így a második alkalommal már nem is esett annyi áldozat.

A céljuk egyértelmű volt, a rég elkobzott kincsükért jöttek: a jégóriások a Tescheraktot akarták elvinni magukkal, de minden egyes alkalommal elbuktak. Az állandó veszély miatt az ispotályosokat beköltöztették a palotába, ezzel megóva őket a jégóriások halálos fagyos érintésétől. A városban sűrű járőrözést rendeltek el, azonban a városban eddig sosem volt támadás. Ezért idővel abból engedett az uralkodó.

Shana asszony ezalatt a pár hét alatt több fagyott tagot kezelt, mint addigi egész életében. Thor a támadás után magánkívüli állapotba került, mondhatnánk úgy is, hogy elvakította a düh. A nagyterem asztalát kis híján kihajította a palotából, egyedül az épület fő oszlopainak köszönhetően maradt az asztal a teremben.

Friga hol a férjét, hol őrjöngő fiút csitította. Odinnak még csak meg sem fordult a fejében az esetleges ellentámadás gondolata és csak azután kezdett Thor igazán tombolni, mikor felhozta a támadás ötletét és az apja gondolkodás nélkül visszautasította. Frigát végül Sif váltotta le és levitte az edzőterembe a férfit.

Ameliát beosztották Shana mellé, hogyha bármiben tud, segédkezzen az ispotály vezetőjének a betegek ellátásában, vagy épp a tanoncoknak segítsen. Emellett megmaradt a konyhai beosztása is, a megmaradt picinyke szabadidejében: ebéd és alvás helyett, gondolatban Shopiával és Lokival volt. Néha még ki is ment az erdő szélére és percekig várakozott ott a fákat kémlelve. De a támadások egyre gyakoribbak lettek és emiatt egyre kevesebbszer tudott kijutni a palotából.

Sif éjszakánként őrjáratozott a palota egész területén, vagy a városban, minden esetben többedmagával. A harcosnő a lehető legtöbb alkalmat megragadta, hogy a palotában járőrözzön és a lehető legtöbbször sétált el az erdő mellett, hátha épp ő pillantja meg Shopiát vagy Lokit, ahogy kibotorkálnak az erdőből. A királyi városra nem kellett akkora figyelmet fordítani, ezért oda a kevésbé jó katonákat küldték, így Sif napjában öt vagy hat alkalommal vágott át az udvaron.

Heimdal mindent látó szeme folyamatosan a jeges világot figyelte, azonban egyáltalán nem talált semmi jelet, vagy apró nyomot, ami megmutathatná, hogy hol vagy hogyan jutottak át Asgardra, a Byfrost használata nélkül. Semmilyen nagyobb gyűlés, vagy bármi más katonai mozgás. Nem volt mit tenni, mint megkettőzni az őrséget a Tescheraktnál és a börtönben szintúgy. Az élve elfogott óriásokat próbálták kifaggatni, azonban semmilyen használható információval nem szolgáltak, hiszen az első pillanatban, amikor magukra maradtak, kioltották a saját életüket.

Minden tartalék embert mozgósítottak, a katonáknak mindig ébernek és harcra késznek kellett lenniük, kevés idő jutott a pihenésre. Ebbe a frusztrált hangulatba csöppent bele a két fiatal. Ezért nem várakozott senki sem az erdőnél. A palotát csak nagyon kivételes okkal lehetett elhagyni.

– Mi történhetett? – gondolkodta át hangosan Shopie a fejében motoszkáló kérdést– Nem tudom, de nem rég még itt volt valaki – felelte gondterhelten Loki.

– Honnan tudja? – kérdezett vissza egyből Shopie, miközben visszafordult a herceghez. Loki guggolt, ujjait dörzsölte egymásnak, majd rámutatott. – Nemrég locsoltak.

– Ha nem itt vannak, akkor hol lehetnek?

– A palotában, talán… – vonta meg a vállát Loki. Hirtelen felegyenesedett, majd a palota felé indult meg. Shopia nehezen tartotta az iramot a férfival. Az őröket látva megkönnyebbülten felsóhajtott, ám Loki csak még feszültebbnek tűnt a jelenlétükről.

Loki komoran biccentett feléjük és lassított, hogy Shopia mellette sétálhasson be, ezzel tudtukra adva, hogy ha nem ismernék fel a lányt, akkor is tudják, hogy hozzá tartozik. A palota hatalmas kapuja zárva volt, nehezen és lassan nyílt.

– Még nem ismer fel minden őr – sziszegte Loki halkan, miközben beléptek a palotába. – Ha nem túl nagy kérés, maradj a közelembe, hacsak nem akarod, hogy két másodperc alatt leteperjenek a földre és bezárjanak. – Loki az egyik őrhöz fordult. – Hol van a Mindenek Atyja? – kérdezte fennhangon.

Az őr még jobban kihúzta magát, talán kicsit meg is ijedt Loki éles hangjától.

– A trónteremben van, legjobb tudomásom szerint – mondta végül. Loki szó nélkül továbbment, Shopie pedig követte.

– Fogadni mernék, hogy már nagyon hiányzott, hogy parancsolgass! – Loki türelmetlen mozdulattal leintette a mellette sétálót, de Shopie továbbra is önelégülten vigyorgott. Pár másodperccel később Loki oldalba lökte, mire Shopie csak felnevetett.

– Abbahagynád? – rivallt rá a nőre. – Megegyeztünk valamiben – emlékeztette dühösen. – Remélem felkészültél arra, hogy mostantól a pletyka állandó tárgya leszel – sziszegte Loki, miközben rákanyarodtak a trónterem folyosójára.

Shopie a szemét forgatva követte őt. Megtorpant Loki mellett, s arra várt, hogy beszéljen. Pár harcos már volt a teremben, ezért Loki türelmesen kivárta, míg Fandral végigmondta a mondanivalóját. Odin csak akkor vette észre, hogy több, mint két hónapja elkószált fia hazatért, amikor Fandral kifelé indult. Fandral megkönnyebbül mosollyal az arcán üdvözölte őket, de sietősen távozott.

– Fiam! – Szeme körül megjelentek a mosoly halványa ráncai és megkönnyebbültnek tűnt. Odin felkelt a trónjáról és lelépdelt Loki elé és magához szorította a fiát. Gyors és meleg ölelés volt csupán. – Örömmel látom, hogy meggyógyultál Shopia – tette hozzá az uralkodó kedves mosollyal. Neve hallatán felnézett az uralkodóra és zavartan oldalra pillantott.
– A betegségemnek nyoma sem maradt – felelte vidáman.
– Örülök, hogy ezt hallom – bólintott elégedetten az uralkodó. – Milyen volt az út?

– Fárasztó – válaszolt a nő helyett Loki. – Apám, szíves örömest megosztok minden apró részletet veled. Némi időt kérnénk. Mindketten elég sok mindenen mentünk keresztül és le szeretnénk pihenni.
– Természetesen pihenjetek le. Legrosszabb esetben is vacsoránál találkozunk, ott majd mindent elmesélhettek. Menjetek nyugodtan – intett az ajtó felé. Tétovázás nélkül hátatfordított az uralkodónak, s laza léptekkel távoztak. – Örülök, hogy épségben hazaértetek – szólt utánuk Odin. Shopia hátrapillantott a válla felett, majd kilépett a trónteremből.

– Még a vacsora előtt felkeresed, igaz? – kérdezte Shopie pár pillanattal később. Loki némán bólintott. A szobáikhoz érve, köszönés nélkül vágták be az ajtójukat és a táskájukat ledobták magukról és a fürdőbe siettek mindketten. Shopie kinyitotta a csapot és megmosta az arcát, majd megeresztette magának a forróvizet. Loki azonban egy gyors arcmosás és ruhaváltás után már sietett is vissza apjához, remélve, hogy Shopie nem fog kimozdulni a szobából és az őrök nem találnak rá a folyosón.

Shopie a szekrényéhez lépett és meglepetten pillantott a ruhával teli szekrényre. Nem csalódott Améban. Kikapott egy törülközőt, majd pár ruhát ragadott magához és azzal zárkózott be a fürdőbe. Jókedvűen dudorászva dobálta a földre ruháit. Hamar lesikálta magáról két hónap mocskát, majd kimászott a kádból. Összetapadt, vörös haját, pirospozsgás arcát a tükörben látva elmosolyodott. Egy lenge fehér ruhába bújtatta testét. Haját kifésülte, azonban még így is hullámosra száradt meg. Felült az ablakpárkányra és ott ücsörögve birizgálta a haját, majd hagyta, hogy a napsütés melengesse arcát és testét. Pontosan ez hiányzott neki a legjobban: a napfény. Emellé természetesen társult a fájdalmas honvágya, ami napról napra jobban kínozta és minden kellemes pillanatot megsavanyított. Ráadásul most még hozzá is adódott ez a rejtélyes probléma a palotában, amiről nem tudunk semmit sem.

A pillanat csendjét kopogás erőteljes hangja törte darabokra.
– Szabad! – kiáltotta, miközben felpattant, s mire az ajtó elé ért a jövevény már be is lépett: Ame volt az.
– Shadow kisasszony – sikkantott a lány, miközben Shopie nyakába vetette magát. A lány erősen szorította magához Amét, mintha csak a húgát ölelné. Másodpercekig csak álltak és ölelték egymást.
– Annyira hiányoztál nekem – mondta Shopie a lány nyakába.
– Azt hittem, sose tértek majd vissza! Főleg miután letelt a két hónap… és amikor elkezdődtek ezek a…

– Ame! – szakította meg. – De itt vagyunk és élünk – felelt, miközben eleresztette Amét és a vállánál megragadva nézett mélyen a szemébe. – Minden a lehető legnagyobb rendben van, ne aggódj! Ki tudja, talán még meg is kedveltük egymást egy kicsit – mosolyodott el. Ame döbbenten meredt rá, majd boldogan elmosolyodott.

– Örömmel hallom – biccentett a lány, miközben meg-megigazította a haját és megtörölte az arcát. – Izgalmas volt? Mindent el kell mesélnie, minden egyes részletet – mondta követelőzően. Persze érthető volt ez a mohó vágyakozás.

Lassan leereszkedett a sarokban álló székre, keresztbe fonta karjait mellkasa előtt és várakozóan pillantott a vörösre. Sárgás szemei kíváncsian villantak meg. Shopie-t egy macskára emlékeztette az őt fürkésző szempár. Lassan foglalt helyet csak és mély levegőt vett a mese kezdéséhez. Percekig csak ő beszélt, Ame csillogó szemekkel hallgatta. Ám de elég hamar eljutott odáig a részig, hogy szóba hozza az amsolt. Túlságosan hamar eljutott idáig, nem volt elég ideje eldönteni, hogy mit tegyen és elmondja–e vagy sem, hogy mi történt azon a bizonyos ittas estén.

Egy pillanatig habozott, de ez a szolgának csak épp úgy tűnt, mintha csak emlékezni próbálna, pedig Loki szavai visszhangzottak a fejében. Lassan felemelte a fejét, mélyen Ame szemébe nézett:

– Aztán ugyanaz történt este, mint mindig. Lefeküdtünk aludni – folytatta végül a történetét. Óvatosan elsiklott a ferde este felett, mintha semmi sem történt volna.

A nap hátralevő részére vacsoráig beszélgetéssel telt el. Ezalatt a pár óra alatt Shopie elmondta a fontosabb részleteket, utána Ame vette át a szót és avatta be a jégóriások támadásáról.

Teljesen hétköznapi napnak tűnt, pont úgy, mint a többi. A hajnali ébredés nehéz volt, de már megszokott. Ame lerúgta a takarót magáról és az asztali tükréhez lépett, hogy megint kontyba fogja a haját. Szinte teljesen sötét volt, de nem kellett sokat látnia ahhoz, hogy tudja: teljesen hibátlan a frizurája. Miután felvette az egyenruháját, már vette is cipőjét.

Szinte nesz nélkül haladt végig a szolgálók folyosóján, majd kilépett a bejárati csarnokba. Asgard palotájának kapuja tárva-nyitva volt és egy őr sem őrizte, hiszen nem volt szükség állandó őrre, csak egy járőrre. A lépcsősor helyett kifelé vette az irányt, hogy még egy gyors pillantást vethessen az erdőre közelebbről is. Hátha Loki és Shopie azt a pillanatot választja az érkezésre, amikor ő arra jár. Adott magának egy jó tíz percet, hogy addig is magába szívja az erdő békéjét és csendjét, amire szüksége lesz Mary, a konyhafőnök mellett.

Látta, hogy az edzőterem folyosója fényben úszott. Szinte biztos volt benne, hogy Thor megint nem tudott elaludni, ezért edzéssel fárasztja le magát. Tíz perc után a fák még mindig mozdulatlanul törtek az ég felé, a bokrok nesztelenül ölelték körül őket. Ame csalódottan felsóhajtott és elfordult az erdőtől és a konyha felé vette az irányt. Kapkodva indult befelé, hogy Mary semmiképp se tudjon belekötni. A bejáraton belépve egyből feltűnt, hogy a szolgálók folyosójának ajtaja résnyire nyitva volt, de nem foglalkozott vele. Egy–két újonc szolgáló még nem figyel oda minden részletre.

Odasietett az ajtóhoz, bepillantott a folyosóra: a legtöbb ajtó alól már fény szivárgott ki. Tehát már mindenki felkelt. Azonban valami hirtelen odaillőt pillantott meg: egy befagyott tócsa. Jobban kilökte az ajtót és bizonytalan lépéseket tett előre, de a belső ösztönei sikítozva rángatták kifelé a folyosóról. Úgy érezte, maró tekintetek figyelik és minden egyes újabb lépésnél erősebben markolják a fegyverüket. Azonban ez képtelenség! Asgard a legbiztonságosabb hely, amit ismer, főleg a palota. Nem lehet, hogy azon a folyosón ellenség lapuljon.

Kétségek között hánykolódva megint lépett egyet, de ekkor bekövetkezett Ame legrosszabb rémálma. A szörnyek a folyosó sarkán túlról testet öltöttek. Két hatalmas monstrum, hideg kék bőrrel és gyűlölettől izzó vérvörös szempárral. Ujjaik közül apró jégkristályok pattantak ki és hosszúkás dárdaként összeolvadtak, ölésre készen.

– Nem kellett volna visszajönnöd – sziszegte az egyik.

Ame remegve pillantott az ajtók felé, ahol már ébrenlévő szolgálók készülődtek a mai reggelire.

– Ők már elmentek és a lámpákat mi kapcsoltuk fel sajnos! – mosolyodott el vérfagyasztóan a másik. Ame megrezzent és hátrált pár lépést, míg a két jégóriás közelebb lépett hozzá. Ame nagyot nyelt és vészesen kattogott az agya, hogy vajon hogyan nyerhetne magának időt úgy, hogy el tudjon szökni. Az ajtó legalább tíz lépésnyire volt tőle, a dárda meg valószínűleg gyorsabban szeli ketté a testét, mint ahogy a kilincsre tenné a kezét.

Maradt az egyik szoba, ami lehetőleg nincs zárva. Utána pedig mit csináljon, sikoltozzon, hátha valaki meghalja? Pár pillanat alatt rátörnék az ajtót, hiszen senki sem volt a közelben. Vagy talán mégsem?

Oldalra vetődött, közben fülfájdítóan sikoltozva a mennydörgés istenének nevét, aki egy fallal arrébb edzett. Ame egyetlen lehetősége ő volt. A férfi, aki veszettül püföl egy zsákot, vagy épp gyakorlatokat ismétel. Folyamatosan sikoltozott, miközben az ágyat és a szekrényt rángatta arrébb, az ajtó elé, hogy annyival nehezebben jussanak be.

Pillanatokon belül hatalmas csattanás, dübörgés rázta meg az egész palotát. Az ajtó eközben betört a bútorok apró darabokra robbantak szét. A hatalmas jéglény Ame karja után kapott, de csak a ruháját kapta és fagyasztotta meg azonnal, mielőtt még Thor torkon ragadta volna. Kivonszolta a szobából és Ame innentől már csak hangok alapján tudta elképzelni, hogy vajon mi történhetett. Remegve a földre csúszott és a karját tapogatta, ahol a ruhája megfagyott és a karja sajgott.

Pár perc múlva katonák özönlöttek be a folyosóra és páran benyomakodtak a szobába is, ahol Ame tartózkodott. Felkaparták a földről és két oldalról támogatva az egyik üvegházi tanonchoz kísérték. Thor jóval később jelent meg az aulában. Természetesen egy karcolás nélkül, tökéletes megjelenéssel, mintha mi sem történt volna.

– Amelia, jól vagy? – lépett oda hozzá. Mosolygott és finoman megszorította az ép karját. – Ugye nem komoly?

– Nem, dehogy, felség.

– Remélem, tudod, hogy egy hős vagy. Ha te nem vagy, akkor ezek ketten borzalmas dolgokat tettek volna. Hála neked, ez nem történhetett meg. Egy hős vagy.

– Semmiség – mosolyodott el.

– Ma örülnék, ha pihennél. Hol van Mary? – fordult a többiek felé.

Egy halk, csendes nő lépett elő a tömegből és meghajolt Thor, Odin és Friga irányába.

– Ma nem akarom látni a konyhán – jelentette ki szigorúan a férfi, mire a nő biccentett és ismét beleolvadt a tömegbe. Thor ismét Ame felé fordult:

– Pihentesd a karod. Nem tudom, milyen állapotban van a szobád, de felajánlom az enyémet, hogy ott tudj pihenni.

– Ugyan felség! – vörösödött el fülig a nő. – Felség, erre nincs szükség. Nem kell ezt tennie, én csak egy… – emelte fel tiltakozóan a karját, miközben kínjában tovább vörösödött.

Végül az őrség felkísérte Ameliát Thor szobájába, ahol Ame sajgó kézzel kitakarította az egész szobát. Néha beugrott hozzá egy-egy szolga, aki ételt hozott neki, vagy kenőcsöt a fagyási sérülésére. Így telt el az egész napja és borzalmasan unalmasnak találta. Másnap újult erővel és eltökéltséggel vágott neki a munkának.

– Nagyon sajnálom – suttogta megdöbbenve Shopie. – Hogy ezt egyedül kellett átélned és nem lehettem melletted.

– Csak később tudtam meg, hogy még többet találtak a fegyverteremben… Valószínűleg ez csak egy felderítő csapat volt, akik természetesen megtalálták, amit kerestek, csak épp nem jutottak sokáig. Azóta senki sem mehet ki a palotából, csakis pár üvegházi ember, azok is csak őrökkel.

Ekkor Loki lépett be, Ame egyből felpattant a székből, Shopie pedig csak lassan emelte rá a tekintetét.

– Á, herceg! – pillantott Lokira, boldog ragyogó mosollyal az arcán.

– Mikor történt mindez? – kérdezte Ame felé fordulva. Meg sem rezzent, hogy a nő mennyire boldogan üdvözölte őt.

– Pár hete, pontosabban három hete – vonta meg a vállát bizonytalanul.

– Azóta semmi sem történt? – faggatta tovább, de látni lehetett rajta, hogy már mélyen elsüppedt a gondolataiban.

– Semmi – felelte komoran. Loki komolyan biccentett, majd Shopie felé fordította a fejét.

– Nos, akkor menjünk enni! – felpattant a székből és kitárta az ajtót. Ame azonnal felpattant és elsietett a konyha felé, közben arról motyogva, hogy el fog késni.

– Mondhattál volna neki valamit – kritizálta egyből Lokit. – Annyira örült neked, te meg rá se hederítettél!

– Örülj annak, hogy betettem a lábamat a szobádba, az ajtódon keresztül, ezzel is tápod adva a pletykának.

– Akkor is, Amét hatalmas trauma érte! – tromfolta le.

– Menj inkább öltözni végre! Éhezem az otthoni ízekre, szóval kapkodd magad! – Shopie besietett a fürdőbe, hogy átöltözzön.

– Már mehetünk is! – lépett ki.

– Ame jól van egyébként? A történet elejét nem hallottam, csak a végét.

– Csak simán rémült, sőt talán egy életre benne marad ez a paranoia. Jobban oda szeretnék majd figyelni rá, mint eddig.

– Ennyire aggódsz érte? – kérdezte halkan a másik, amíg kiléptek Shopie szobájából.

– Persze, hogy aggódom érte. Miért, te nem? – kérdezte halkan.

– Nyilván aggódom érte, a szolgálóm már évek óta, borzalmas lenne, ha újat kapnék. Azt hittem, hogy megegyeztünk valamiben. Nem tegezhetsz! – mordult fel Loki türelmetlenül. – Shopia, itt még a falnak is füle van.

– Majd felírom a jegyzetfüzetembe – válaszolt sértetten.

– Ne pimaszkodj! – felelte Loki. Shopia megvonta a vállát, s hagyta, hogy a férfi kinyissa neki az ajtót. Érkezésükre kevesen figyeltek fel, a lakoma már nagyban folyt. A királyi család közelében Thor barátai és rangosabb emberek ültek.

– Erre vártam hetek óta – jelentette ki Loki halkan. Shopie felpillantott a férfira, majd vissza a nagy tömegre.

– Annyira nem volt rossz – mondta végül, mielőtt útjaik elváltak. Loki édesanyja és édesapja felé indult, míg Shopie a neki integető Sif felé indult el.

Mosolyogva foglalt helyet és szorosan megölelte Sifet, s egy teleszedett tányért tolt elé.

– Gondolom, éhezel a normális kajára – mosolyodott el.

– Míg távol voltam, gondolatolvasó lettél? – kérdezte Shopie mosolyogva, mire Sif a vállát vonogatva megrázta a fejét.

– Fogalmad sincs, mennyire hiányoztál. Soha többet nem akarok szendvicset, magvakat látni! – felelt lelkesen Shopia.

– Örömmel látom, hogy nem csináltátok ki egymást ez alatt a pár hónap alatt! Milyen volt? Remélem, szétrúgtatok pár elf segget! – kacsintott mosolyogva Sif.

– Szerintem nem volt olyan hét, amikor ne kaptunk volna össze valamin. Viszont sokat fejlődtek a képességeim!

– Furcsa, ahogy én látom egyre nagyobb köztetek az összhang. Mármint egyre jobban megtűritek egymást – kacsintott sötét szemével a harcosnő. – Talán történt valami? – vigyorodott el. Shopie megrázta a fejét és inkább az ételébe temetkezett.

– Természetesen, minden egyes este – válaszolt epésen, miközben a szemeit forgatta.

– Milyen kár – húzta el a száját a másik és Loki felé pillantott.

– Ja, én is nagyon sajnálom. Ettől a témától hányinger kerülget, mi lenne, ha nem beszélnénk erről?

– Remélem tényleg a témától vagy rosszul – mosolyodott el Sif. Pajzán vigyorral az arcán belekóstolt a borába és megint Loki felé pillantott. Shopia köhécselt párat, majd elfordította a fejét.

– Ez még viccnek is rossz volt – jelentette ki vörös arccal.

– Na mi történt, csak nem zavarba jöttél? Ó, nem kell válaszolnod, inkább igyál helyette! – mosolyodott el Sif. A nő engedelmesen belekortyolt a saját poharába, de csak nehézkesen nyelte le a folyadékot.

– Mi van benne? – ráncolta az orrát, miközben beleszagolt. – Fúj, ebből ittam aznap, amikor leitattatok! – háborodott fel, majd félrelökte a poharat. – Felejtsd el!

– Pedig reménykedtem, hogy megint sikerülni fog! – kiáltott oda Fandral a semmiből. Shopie rosszalló pillantást vetett a férfira, aki egy kedves, hízelgő mosoly után visszafordult Thor felé, illetve Loki felé.

– Vizet kérek! – mondta végül Shopie. Találtatok már valami magyarázatot a jégóriásokra? – kérdezte Shopie, mikor megkapta a vizét. Sif arcáról szinte azonnal leolvadt a mosoly és Sif mélyet sóhajtott, majd kiitta a kupa tartalmát.

– Semmit! – válaszolt indulatosan, mikor erőteljesen lecsapta az asztalra a kupáját. – Semmit sem tudunk! Egy árva nyomunk sincs, vagy egy nevünk! Heimdal nem eresztette át őket. Más átjáróról nem tudunk… illetve, de: az erdő. Tulajdonképpen az is egy átjáró. De ott hamarabb kapják el őket, mint hogy az asgardi bejárathoz jutnának!

– Idővel úgy is rájöttök majd. Sokan vagyunk itt, ráadásul most már mi is visszatértünk. Előbb–utóbb megoldjátok majd! – simított végig biztatóan a nő vállán.

– Csak remélni tudom, hogy így lesz – mondta, majd kezébe vette a kupáját. – Szóval akkor, milyen volt a tünde erdő? – Shopie aggodalmasan végigsimított a harcosnő kezén. Sif a kikészülés határán van, iszik, ingerült és dühös, amiért nem képes megoldani egy problémát.

– Ó, maga az erdő gyönyörű! Azonban egyszerűen borzalmas, hogy nem lehetett egy minimális magánszférám.  Állandóan együtt voltunk és egymás idegeit tépkedtük. Két hónap hosszú idő. Pont elég ahhoz, hogy jobban megismerje őt. Talán most majd jobban kijövünk egymással. Ez alatt a két hónap alatt eleget kínoztuk egymást. Még az is lehet, hogy többet tudok róla, mint itt bárki.

– Azért ezt kétlem.

– Igaz, ott van Shana asszony. De szerintem te is érted, hogy mire akarok kilyukadni: együtt ettünk, ittunk, aludtunk, túráztunk… jó formán minden együtt csináltunk…

– Várj csak! Azt mondtad, hogy együtt aludtatok? – csapott le a legérdekesebb információra Sif, miközben feltűnően közelebb húzódott hozzá.

– Éjszakánként hideg volt – szabadkozott azonnal. Arca vörösödni kezdett.

– Akkor is – mondta felvidulva. Sif, ez már jelent valamit.

– Túlgondolod a dolgokat! – legyintett Shopia, majd ismét kezébe fogta villáját, hogy egyen.

– Miről beszélsz? Szerinted hány ember van még, aki elmondhatja ezt magáról? – kérdezte fojtott hangon a lány. Shopie megforgatta szemeit, jelezve egyet nem értését. – Egy se! – vágta rá a választ Sif.

– És akkor mi van, Sif?

– Semmi, én csak tényeket közlök veled – vonta meg a vállát. – Például: te vagy az első, akit felhoz magával ide! Te vagy az első, akiért kockáztatja az életét. Shopie, érdekes módon túl sok mindenben te vagy neki az első…

– Ha arra akarsz kilyukadni, hogy Loki valamilyen eszeveszett módon érdeklődik irántam, akkor szólnék, hogy nem te vagy az első, aki ezt hiszi. Szóval, nem szeretnék még egyszer végigülni egy ilyen beszélgetést.

– Nem én vagyok az első?! – kérdezte sápítozva.

– Ismétlem, nem akarok még egyszer erről beszélgetni. Ha tovább firtatjuk ezt a témát, akkor esküszöm, hogy szembeköplek! – közölte szárazon Shopie, mire a harcosnő mellette felnevetett.

– Ezek csak száraz tények, amikre rávilágítottam – emelte fel a kezét ártatlanul Sif.

– Látom, nem akarsz vizes lenni – jegyezte meg Shopie elégedetten. Sif elmosolyodott.

– Hiányoztatok. – Megint megváltozott az arca, elkomorult és sötétebb lett.

– Igazán? Kinek?

– Ó, egészen sok embernek – mosolyodott el finoman. – A palota olyan csendes volt nélkületek! Amélia alig szólalt meg, Thor napokra elvonult az edzőtermekbe. Frigát sokszor láttam karikás szemekkel, alváshiány, vagy sírás miatt, nem tudom. Odin még jobban magába fordult. Alig észrevehető jelek ezek, csak kevesen vették észre. De legalább tudtuk, mitől uralkodik ilyen kemény, rideg hangulat a palotán.

– Hát… visszajöttünk. Épen, egészségesen… minden rendben van – jelentette ki Shopie, miközben megszorította Sif vállát.

– Két hónapja, azért rágom a fülét, hogy hazamehessek. Eddig hitegetett, most már egyenesen felháborodik, ha csak a témát is felhozom. Nagyon gondolkodom rajta, hogy szó nélkül lelépek – bukott ki hirtelen Shopiából. Komoran maga elé bámult és összeszorította az öklét.

– Lenne értelme elmenned innen? A szüleidnek nem mondhatnád el az igazságot. Több mint két hónapja eltűntél, a szüleid pontosan tudják, hogy halottnak kellene lenned és most csak úgy megjelennél. Egészségesen és egy olyan mesével, amiben másik világok, hercegek vannak. Muszáj maradnod, nincs más lehetőséged.

– Hát persze, Sif! – csapott ököllel az asztalra. – Muszáj! – Visszhangozta erősen. – Joga sem volt ide hoznia engem, nemhogy itt tartania! – Emelte fel a hangját zaklatottan. Shopie felállt, s faképnél hagyta a vidám társaságot. Kicsörtetett a teremből. Még csak eszébe sem jutottak az őt mustráló tekintetek, és egészen a szobája ajtajáig meg sem állt. A kulcsot kétszer is ráfordította az ajtóban.

– Mi történhetett? – hajolt oda aggodalmasan férjéhez Friga.

– Bár tudnám – válaszolt Odin, miközben serlege peremét ajkaihoz érintette. – De szerintem lesz még visszhangja – tette hozzá végül az uralkodó, mielőtt még ivott volna.

– Remélem, Lokinak nincs köze hozzá.

– Egy napja jöttek vissza, nem hinném, hogy Sif haragította volna ennyire fel – vonta meg a vállát Odin.

– Lehet, hagynunk kellene, hagy tegye azt, amit szeretne. Állandóan csak szabályokat állítottunk neki. Nem engedjük haza, tanulnia kell Loki mellett és még sorolhatnám.

– Ha elengednénk, akkor hazarohanna és soha többet nem jönne vissza. Túlságosan fontos dolgok rejlenek benne, ahhoz hogy csak úgy elszalasszuk.

– Gondolj bele, Odin, miattunk van ennyire rosszul!

– Elfelejted, kedvesem, hogy miattunk életben van! Mostanra már halott lenne, ha Loki nem hozza fel Asgardra és kockáztatja az életét.

– Akkor is…! – ellenkezett Friga. Odin azonban tüntetőleg nem reagált, hanem lassan felemelkedett a székéből.

– Bejelenteni valóm van! – Erre az egész terem, a több tucat emberrel együtt, mind elhallgattak és mindenki a férfi felé fordult. – Most, hogy fiam, Loki épségben visszatért az erdőből, Thor pedig győzedelmeskedett a jégóriások felett – kezdett szónokolni fennhangon. Friga büszke mosolyt öltött és kihúzta magát, először Lokira majd Thorra pillantott. – Úgy döntöttem, hogy nincs miért tovább várakoznunk! Mindkét esemény fontos és megünneplendő. Az erdőt sose járta be még így senki, mint a fiam, ez mindenképpen ünneplendő esemény. A jégóriások sosem törtek még be hozzánk, de szerencsére, a fiamnak hála megbűnhődtek. Ezért és sok más dicsőséges tettért, úgy gondolom, már megküzdött érte. Thor Odinson, te leszel az utódom!

Friga elsőként pattant fel a helyéről a poharát emelve ittak a két fiúra. Majd a többiek üdvrivalgásban csatlakoztak hozzájuk.

– Szerinted ez majd elfeledteti velük a sötét napokat? – kérdezte az asszony. Odin hezitált:

– Csak reménykedni tudok – felelt végül, majd mosolyogva visszafordult az éljenzőkhöz. Friga Lokihoz fordult:

– Mégis mire volt ez jó, anyám?

– Valamivel el kell feledtetnünk a néppel ezeket az aggasztó napokat. Thor koronázásának már így is ideje volna…

– Értem, megyek, gratulálok neki, mielőtt még eszméletlenre issza magát!

Friga tekintetét nem kerülte el a pár másodperce megürült hely, ahol nemrégiben még Loki foglalt helyet. Thor felé közeledett, aki boldogan fivére nyakába borult, majd a fiú lassan beolvadt az árnyékba és könnyű szerrel elhagyta a nagytermet.

Shopie még mindig a szobájában járkált fel s alá, dühösen morgolódva magában, amikor meghallotta, hogy a mellette fekvő szoba tulajdonosa olyan erővel vágja be az ajtót, hogy nála megremegtek az ablakok. A nő egy pillanatra megdermedt, elgondolkodott, hogy meglátogassa–e Lokit ebben a csodás hangulatban, de végül inkább lemondott, az újabb vita lehetőségéről. Újabb puffanást hallott, majd egy határozott csattanást.

Shopia átváltotta a ruháját, egy lengébb pólóra és nadrágra, a haját összekócolta és át csoszogott Loki ajtajához. Kopogtatott, de nem kapott választ, ezért újból kopogott, immár hangosabban.

Nyílt az ajtó, szűk nyíláson keresztül jelent csak meg Loki, de Shopie így is látta, hogy felső már nincs rajta.

– Mit akarsz? – vakkantotta Loki.

– Mozog még az áldozat, vagy most már kiverted belőle a szuszt is és tudok tovább aludni? – billentette oldalra a fejét ingerülten Shopia.

– Még van pár ütés hátra, de ha nem tűnsz el nagyon gyorsan, te leszel a következő áldozat – sziszegte a férfi. Shopie meg se rezzent.

– Most komolyan, mit művel odabent? Lebontja az egyik falat, vagy mi? – húzta össze a szemöldökét Shopie. Loki nem válaszolt, csak ingerülten felsóhajtott és zárni készülte az ajtót, de Shopie becsúsztatta a lábát az ajtó elé. – Mi dühítette fel ennyire? Mi történt, azalatt a pár óra alatt, mióta megérkeztünk? – kérdezte aggodalmasan Shopie.

Loki dühösen szívta be a levegőt, Shopia pedig egy határozott lökéssel kilökte Loki ujjai közül az ajtót és feltárult előtte az igazság: egy nő.
– Törődj a magad dolgával – sziszegte a férfi, de mielőtt még az arcába vághatta volna az ajtót, Shopie magától elrohant.

Másnap az eget sűrű gomolyfelhők borították, alig szűrődött be fény Shopie szobájába így nagyon sokáig fel sem kelt. A nő fájó fejjel tért magához és úgy érezte, hogy alvás helyett lefutott két maratont is. Mindene nehéz volt és fájt. A hasán feküdt, félig lelógva a párnáról. Átfordult a hátára, és ekkor kezdtek felrémleni a tegnap eseményei.
– Haza kellene mennem – jegyezte meg borúsan. Ahogy felült, ropogtak az ízületei. A teste elszokott a kényelmes puha ágytól.

Kicsoszogott a fürdőszobába és megmosta az arcát, hogy a maradék sminkfoltokat is eltávolítsa az arcáról. A törülközőbe temette az arcát és kezdte bánni, hogy a kínos incidens után egyből Sifhez rohant vedelni. Inget és nadrágot vett magára és már sietett is reggelizni, reménykedve hogy Sifet még ott találja.

– Ame! – kiáltotta el magát a konyhába belépve. A szolgálók egy pillanatra megdermedtek munkaközben, de hamar napi rendre tértek a dolog felett.

– Igen? – kiáltott vissza a szolgáló, miközben a könyékig felgyűrt felsőjét igazította a helyére és felé közeledett.

– Tudok még reggelizni? Sif esetleg még itt van?

– Sif már egy órája távozott legalább, vagy talán több. Egyedül te és a herceg nem reggeliztetek.

– Melyikük? Thor? – érdeklődött, miközben Amét követte.

– Loki – felelte Ame, miközben a lány egy tálcát emelt fel és elindult kifelé a lány.

– Hagyd, megeszem a szobámban! – mosolyodott el erőltetteten, majd kikapta a kezéből a tálcát. – Velem tudsz tartani, vagy a konyhafőnök meg fog ölni?

– Már így is pikkel rám, amiért tegnap elkéstem…

– Rendben, akkor maradj csak. De ha túl sokat piszkál, akkor szólj csak. De amúgy minden rendben van, ugye? Nagyon nyúzottnak tűnsz!

– Hadilábon állok mostanában az alvással – válaszolt Ame tekintetét lesütve. Shopie biztatóan megszorította Ame karját és rámosolygott.

– Többé már nem bánthatnak! – Ame zavartan biccentett, egyértelmű volt, hogy nem hisz Shopiának.

– Amélia! – újabb határozott kiáltás, aki csakis a herceg lehetett. Shopie fülig vörösödött és legszívesebben elbujdosott volna, hogy kihagyja a találkozót Lokival. Azonban késő volt már, Ame felkapta az újabb tálcát és ahogy követte a szolgáló lányt a tekintetével egyből rátalált Lokira. Őt nézte, nyíltan és hűvösen méregette. – Shopia, ha már te is itt vagy, gyere velem kérlek! – jelentette ki határozottan Loki. Shopie földbegyökerezett lábakkal meredt rá, és csak nagy nehézségekkel tudott megmozdulni. – Gyere már! Hát nem érek rá egész nap! – rivallt rá erőteljesen, amitől Shopie azonnal dühbe gurult és már gondolkodott valami csípős visszaszóláson, amikor a herceg csuklón ragadta őt és kirángatta a konyhából.

– Vegye le rólam a mocskos kezét! – kiáltott rá Lokira, miközben olyan erőteljesen rántotta meg a karját, hogy a másik kezéből majdnem kicsúszott a tálca. Azonban így is megérte, hiszen Loki eleresztette a karját.

– Vigyázz a szádra! – mordult rá a herceg. Shopie hátrált tőle pár lépést és csak utána kerülte meg nagy ívben.

– Vigyázok, ha nem ér hozzám! – válaszolt a nő és sietős léptekkel tervezte, hogy faképnél hagyja a férfit.

– Megreggelizek és érted megyek! – szólt utána, de Shopie csak sietett előre tovább. A szobájába bemenekülve megkönnyebbülten felsóhajtott és bezárta a szobáját.

Letelepedett az asztalához és a fülhallgatóját bedugva kezdett hozzá a falatozáshoz. Tegnap este egy nővel volt. Foglalkozzon azzal a nővel és ne vele. Felháborító. Alig bírt enni, még annak ellenére is, hogy a konyhába menet még korgott a gyomra az éhségtől. Kevesebb, mint a felét ette csak meg a gyümölcsöknek. Inkább ivott, hogy a fejfájását csillapítsa.

Hirtelen a semmiből, épp a kedvenc száma elején egy ujj kopogtatta meg a vállát. Shopie megijedt, akkorát ugrott a széken, hogy majdnem leesett onnan. Dühösen izzó tekintettel fordult a betolakodóra, akinek még a zárt ajtó sem jelentett problémát. Felmarkolta a földről a lejátszóját és ellépett Loki elől.

– Te aztán tényleg pofátlan vagy!

– Mondtam neked, hogy érted jövök reggeli után, nem kellene ezen meglepődnöd.

– Én meg igyekeztem a lehető leginkább az értésedre adni, hogy nem áll szándékomban veled tartani bárhová is. De akkor megmondom most is: nem fogok veled csinálni semmit sem! Én nem… – förmedtem rá.

– Tanulni megyünk – jelentette ki Loki, gyorsan közbevágva, mielőtt még Shopia olyat mondd, amit ő sem akar hallani. Shopia biccentett és fülig vörösödött. – Na indulás már!

Shopie egyre sötétedő pillantással meredt Lokira, mire a herceg elindult. A herceg teljesen ismeretlen folyosókon kanyargott végig, végül pedig egy teljesen ismeretlen, tágas és üres terembe léptek be.

– Ezt tárgyalóteremként szoktunk használni, de megkértem apámat, hogy most mellőzze ezt a termet egy ideig – jelentette ki Loki, mikor becsukta Shopie mögött az ajtót. – Megjegyezted az utat?

– Nagyjából – jegyezte meg zavartan és hátrált egy lépést Lokitól. Zavarban érezte magát, amiért Lokival volt kettesben egy teremben, tudván, hogy előző este mi történt a férfival.

– Mindennap pontban tízkor itt találkozunk! Ha késel, akkor a büntetés lesz a jutalmad. Délelőtt általában velem fog edzeni, délután Siffel.

– Oké – mondta, miközben a falról lelógó csillárt nézte.

– Mikor gyakoroltál utoljára? – kérdezte Loki számonkérő hangon.

– Még az erdőben, egy olyan két hete – vonta meg a vállát. – Azóta Efraenben nem volt időm meg esélyem gyakorolni – mentegette magát.

– Rendben – fordult a hatalmas ovális asztal és a székek felé. – Nos, akkor… emeld meg nekem kérlek, azt a széket – mutatott rá találomra az egyikre. Shopie homlokát ráncolva rákoncentrált a sötét fából faragott, apró díszes kényelmesnek tűnő székre. Pár centinyit tudott rajta emelni csak, aztán hirtelen ismét a földön koppant a szék.

– De…!

– Nehezebb, mint az eddigi tárgyak, amikkel gyakoroltál – mondta halkan. – Jobban menne, ha több időt fordítottál volna a gyakorlásra, mintsem a drámaias hisztériákra! – korholta dühös tekintettel. – Emeld fel azt az egy széket, aztán majd egyre többet és többet. Minél több súlyt bírsz emelni, annál jobb, és akkor majd tovább haladhatunk. Annyi feltétele van az egésznek, hogy ha fájni kezd a fejed, azon nyomban hagyd abba. A fejfájás az erőlködés jele és a kimerülésé. Egyelőre korai lenne teljesen kifárasztanod magadat, szóval tedd meg magadnak azt a szívességet, hogy ha megfájdul a fejed, akkor abbahagyod. Ne okozz nekem még több gondot!

– Miért? – kérdezte finoman, miközben ismét rákoncentrált a székre. Centik.

– Mert a fájdalom azt jelzi, hogy feszegeted a határaidat, később ez nem jelent majd problémát, a tested azonban még nincs kész erre, még csak ismerkedik az erőddel. Komoly gondokat okozna ez most neked, még korai. Jó munkát!

– Magamra hagysz? – kérdezte Shopie döbbenten, mikor Loki távozni készült.

– Dolgom van, ne izgulj, majd még jövök! – kacsintott egyet a férfi, majd behúzta maga mögött az ajtót.

– Ez nem szép! – morogta a nő, miután Loki elhagyta a termet. Mély lélegzetet vett, majd a szék felé fordult. Az egyedüllét nyugtatóan hatott rá.

Órák teltek el, eredménytelenül, mire Shopie-nak sikerült legalább két széket megemelnie. Gyöngyöző homlokkal ült le a földre és vetette a hátát a falnak. Feje zsibongott, nem fájt csupán a gondolatok kavarodtak össze benne. Loki háromszor látogatta meg közben. Egyszer sem szólalt meg, csupán belépett, megállt az ajtóban és pár másodpercig Shopie-t, vagy épp a székeket nézte.

A negyedik alkalommal azonban nem csak megtorpant az ajtóban, hanem becsukta maga mögött és Shopie mellé lépett. Egy pohár vizet nyújtott át neki.

– A hideg víz felfrissít és jót tesz a fejednek is. Segít kitisztítani. – A nő átvette a poharat, a bőrük egy pillanatra összeért, de Shopie egy kicsit megrezzent.

– Köszönöm – lehelte halkan, majd beleivott. Mohó kortyokban felhajtotta a vizet és a földre tette maga mellé.

– Hoztam neked almát, diót és sajtot. Jót tesz – tolta a lány orra alá a tányért.

– Köszönöm – mondta ismét és feszengve majszolni kezdett. Loki ritkán ilyen kedves vele, ritkán ennyire figyelmes valakivel és ez zavarba hozta őt. – Nagyon finom – nyekeregte, miközben a tányérra összpontosított.

– Pár perc múlva ebédelünk, ne egyél belőle sokat! Javaslom, hogy menj és öltözz át! – pattant fel mellőle végül a férfi.

– Mi? De hát mi a baj a rajtam lévőkkel? – morogta Shopie, miközben végigtekintett magán.

– Ha a királyi családdal van találkád, illene szépen felöltöznöd, azt hiszem, ez még számodra sem akkor meglepetés. Gyerünk! – sürgette meg és segítő kezet nyújtott Shopie-nak.

A nő pár pillanatig kétkedőn bámulta, majd Loki kezébe nyomta a szinte üres tányért és egyedül állt talpra. Loki felvont szemöldökkel meredt rá:

– Mehetünk már? – bökte ki végül szemrehányóan.

– Gondolom, még keresed a jó modorodat… – jegyezte meg végül a nő, majd ellépett előle.

Loki megmagyarázhatatlan és megindokolhatatlan viselkedésével teli fejjel lépett a szobájába a lány, s miközben a ruháimat böngészte át sorra, egyre inkább csak az fordult meg a fejében, hogy neki öltözzön fel szépen. De végül hamar elkergette ezeket a bugyuta gondolatokat és inkább valami fontosabbra koncentrált: meggyőzni Lokit, hogy hazaengedje. Ujjai megakadtak egy mély zöld, tógára hasonlító ruhán.

Mélyebb kivágása volt, mint amit az ő ízlése megtűrt, de gondolta most az egyszer kivételt tehet…valakiért? Azonban lenge volt, nem korlátozta egyáltalán a mozgásban és nem tudott ellenállni a gyönyörű színének. Végigmérte magát többször is a tükörben, de sosem talált ellenvetést, hogy miért nem vegye fel.

– Pontosan valami ilyesmire gondoltam – jelentette ki a szoba sarkából Loki. Shopie a szívéhez kapott, majd dühös arccal fordult Loki felé.

– Nem mondod komolyan, hogy az a hobbid, hogy valami perverz módjára átsomfordálj a szobámba és utánam leskelődj?! – rivallt rá, mire Loki elvigyorodott.

– Talán az is lehet – felelte végül, majd az ajtóhoz lépett és kinyitotta. – Én már nagyon éhes vagyok, mi lenne, ha ebéd utánra tolnánk el az épp esedékes hisztidet? – döntötte oldalra a fejét Loki az ajtó irányába.

Shopie sértetten vonult ki a saját szobájából és legszívesebben Loki arcába csapta volna az ajtót, de végül inkább csak előre sietett.

– Bevezethetnélek magam mellett, mint a múltkor, de ott senki sem figyelt ránk. Most viszont, minden szem ránk fog szegeződni és csak félreértenék.

– És ezt te semmiképp sem szeretnéd – gúnyolódott élesen Shopie, mielőtt még megtorpant volna az ajtó előtt. – Menjen csak, fennség!– imitálta a filmekben látott lakáji mozdulatok egyikét, mire Loki sötét pillantással jutalmazta meg.

– Erről még beszélünk – felelte végül, majd faképnél hagyta a lányt.

Shopie pár másodperccel utána tárta ki az ajtókat. Loki épp helyet foglalt, szóval egyáltalán nem vette el az ő ”nagy” belépőjének a fényét. Zavartan, égő vörös arccal közeledett az asztal felé, közben tekintete idegesen cikázott az emberek arca között, keresvén egy lyukat, ahova neki szántak helyet.

– Shopie! – Sif mentette meg a hatalmas leégéstől. Kellemes, lágy hangon szólította meg és intett neki, hogy üljön mellé, közben Fandralt könyökkel–lábbal taszítva arrébb.

A tömeg hamar visszafordult a saját dolga felé. A zene tovább szólt, páran tovább táncoltak, többen kisebb csoportokba verődve a terem különböző pontjain beszélgettek. Shopie érkezése nem kavart akkora port, mint amennyire Loki a frászt hozta rá, ezzel a „nem mehetünk be együtt, mert mindenki minket figyelne” szöveggel.

– Shopia, kérlek! – állította meg Friga, mielőtt még leülhetett volna Sif mellé. Riadtan az asszony felé kapta a fejét és valami meghajlás féleséget imitált, mire Friga széles mosoly kíséretében legyintett. – Erre semmi szükség, viselkedj pont olyan természetesen, mintha csak a fiaimmal lennél… – Shopie arca akaratlanul is megrándult a gondolat hatására.

– Rendben – mondta végül.

– Nagyon bánnád, ha elrabolnálak pár percre? – kérdezte finom, lágy hangon. Shopie nagyot nyelt, hogy visszanyelje a szájában felgyülemlett nyálat és az éhségét és végül biccentett.

Frigával kisétáltak a teraszra, szinte észrevétlenül, de mégis érezte Loki metsző tekintetét a hátában, amikor végigsétáltak a termen.

– Hogy érzed itt magad? – kérdezte végül az asszony.

– Jól, köszönöm. Egészséges vagyok – felelte Shopie elégedett mosollyal, de Friga fürkésző tekintete, amivel a veséjéig ellátott nem enyhült.

– Igen – kezdte lassan tagolva a mondandóját. – Azt látom, hogy sokkal jobban érzed magad a bőrödben, de mondhatni, ez volt az elvárt hatása az erdőnek. Én inkább arra volnék kíváncsi, hogy történt–e valami, amiről Loki hallgat előttem? Közted és a fiam között, vagy az elfekkel kapcsolatban. Természetesen mindkettő elég fontos, egyik személyes, másik politikai szempontokból… – Shopie leplezetlen döbbenettel meredt az asszonyra. Egy pillanatig habozott a válaszadással, de igazából ez már egy válasz volt Friga számára.

– Én…

– Nekem nyugodtan elmondhatod. Senkinek se fogok beszélni róla, csupán érzem, hogy a fiam mostanában a megszokottnál többet titkol előlem és aljas eszközökhöz kell folyamodnom, vagyis téged kell megkérdezned. Semmi bajod nem származhat abból, ha most őszintén válaszolsz a kérdésemre.

– Hát… elég kellemetlen erről pont neked beszélni… mármint… semmi sem történt, de minden este együtt kellett aludnunk… Loki átkarolt engem, hogy ne fázzak éjszakánként. De esküszöm, hogy semmi olyan nem történt köztünk.

– Ó – kacagott fel Friga. – Ebben biztos voltam, máskülönben Ame nem arról számolt volna be, hogy mivel szembesült Loki szobájában – grimaszolt Friga, miközben legyintett.

– Illetve…, Ó, Jézus, egyik este ettünk valami gyümölcsöt. Loki szerint romlott volt…

– És nem emlékeztek, mi történt azon a különös feledésbe merült éjszakán… Biztosíthatlak, hogy az én fiam soha…

– Nem! Én nem is feltételeztem…! – vágott a szavába Shopie, mielőtt Friga még kínosabbá teszi az amúgy is pokoli helyzetet. – Loki azt mondta, hogy az ereje révén képes volt visszanézni, mi történt. – Friga felkacagott és a nagyterem felé nézett.

– Ne higgy neki! Erre nincs mód. Próbálkoztam már ilyennel én is, nem sikerült, ahogy biztos vagyok benne neki sem, csak téged akar bosszantani.

– Hát sikerült – jegyezte meg halkan Shopie.

– Örülök, de egészen pontosan mi is? – Lépett ki a herceg is az erkélyre. Friga karba fonta a kezét és rosszalló pillantást vetett fiára.

– Megmondtam már neked, hogy ne hallgatózz!

– Anyám, Shopie most túlságosan fáradt a te faggatózásaidhoz, hagyd enni, egy igen kifárasztó edzésen van épp túl. – Shopie még jobban kihúzta magát a neve hallatára és igyekezte kerülni a szemkontaktust. – Menj be és egyél valamit, mielőtt még rosszul leszel – intézte szavait a nőhöz, aki a földre szegezett tekintettel elsietett.

– Miről faggattad?

– Semmiről. Két nő közti csevej volt, semmi több. Nincs mi miatt aggodalmaskodnod, ha jól tudom…

– Csupán megkönnyítem a dolgodat, hogy tudd, vele nem mész semmire, feleslegesen pazarlod az időd.

– Ahhoz képest, talán vele bánsz a legfigyelmesebben az egész kastélyban, rajtunk kívül… sőt! Szinte már olyan, mintha törődnél vele, de persze te sosem tennél ilyet. – Loki neheztelő pillantásokkal nézett az asszonyra, mire az megadta magát. – Csak azt kérdeztem tőle, hogyan érzi magát, miután meghalt és újjáéledt.

– És hogyan érzi most magát?

– Nekem azt mondta, csodásan – vonta meg a vállát Friga.

– Akkor mégis mi okom lenne, hogy törődjek vele, ha csodásan érzi magát?

– Nem tilthatod meg, hogy beszéljek vele – zárta le a beszélgetést Friga. – És ha most megbocsájtasz, mennem kell. – Ezzel magára hagyta a fiát.