Elvesztett visszhangok szólítása

Tasi83

2025. május 1.

Akár csenevész,
folyamatosan enni könyörgő
majomkölykét a fán,
úgy tartották tenyerükön
a Világot és jövőt ,,egyesek” az idillikus,
megérdemelt álmaink is rég sóval,
betonnal beszórták
csakhogy a tulajdonképpeni
átlag érvényesülni sose tudjon,
bár végzettsége, és szakképesítése
még megvolna hozzá.

Eltűnnek rég délibábos
szent hallgatásban,
kik egykor még azért léteztek,
hogy egy könyvtár,
vagy iskola virágozzék,
és tahó-bukó véglény-ivadékok
helyett kiművelt
emberfőkkel gazdagodjék a lét.

A falak most nemhogy leomlanának,
ahogy építve lettek,
de újabbak nőnek a helyükre,
akár a mérgező spóra-gombák,
mert a valón talán nem tűnődni kellene,
de megélhetés gyanánt
ezt-azt még cselekedni.

Echozó visszhangokkal
terhesül nem csupán vigaszos bűntudat,
átmeneti sikeresség,
melyet még jó, ha aprópénzre
is be lehet váltani,
s miközben kuponkódokért
élelmiszerek árából is
engedhetnek valamicskét,
mire az ember fizetés gyanánt
a pénztárak kasszája elé kerül kidülledő,
értetlen szemekkel mered a számlálóra:
,,Valóban így megdrágultak
a hitvány evilági árak?!”

Mostan lélek s tudat
csupán csak ritkán egyezik;
önmaguk cinkos kettőzött
árulóivá süllyednek mind a ketten,
hisz eléggé meggondolatlanok lehettek,
hogy még mertek bízni
s hagyatkozni akár jóbarátok,
akár a Kedves angyali szavára.

Időtlen elvásik a megszámlált Idő is,
melyet még itt kell eltöltenünk
csak úgy boldog-szomorú
örök aggastyán-gyerekek módján.