HÖMPÖLYGŐ KILENC HÓNAP
Tasi83Fülszöveg:
Vágyakozó vers
A gyönyör mellett valósággal
azonnal felütötte komisz-zsarnok
fejét a féktelen önzés,
mely tán mohó birtoklási vággyal
magához bilincselte
a szerelmes szív szabadságát;
míg egyeseknek beteljesült
csodát tartogat,
másoknak a nem várt
beteljesedett kilenc hónap
örökkévaló vízválasztó egy boldog,
önfeledt idilli korszak méltatlan befejezése,
hiszen vadak, barmok,
s velejéig önzők a férfiak is,
mert úgy képzelhetik placentán
alagútjain útban lévő kisemberek
már nem a feltétlen szeretetet adagolják,
de a követelőző, mohó birtoklási vágyat,
mely megfossza a legtöbb anyát attól,
hogy a férfit is saját
gyermekeként szerethesse.
,,Édes szívem! Én nem akarok gyereket!
Újabb koloncot vastag nyakamra!”
– szólt a megsértett hiúság
a teszteszteron-Titán szájából,
majd simán lazán egy füst alatt
ki is sétált imádott kedvese életéből.
Még a kórház szülészeti osztályára
se nézett be, hogy érdeklődjék
miként s hogy vannak ők ketten,
akik drágábbak a Világ összes hitvány kincseinél.
A szuszogó kisded újdonsült
anyja dédelgető karjaiban
szuszogott makacs egykedvűséggel,
mint akinek teljes joga van hozzá,
hogy immáron a feltétlen szeretetet
végérvényesen megkaparinthassa
s aztán megtartsa saját magának.
Mohón szívta magába az életet-fakasztó
anyatejet s míg a gyönyörű kismama,
aki nemrégiben még arra panaszkodott,
hogy terhes, gusztustalan bálnaként
miként fog a tengerpartin
csábító bikiniben grasszálni,
most talán végre megértette,
hogy a leggyönyörűbb ajándékot kaphatta,
amit a sokat-szenvedett élet
valaha is tartogathat.
Így a kismamából kicsit félig felnőtt,
félig újra gyermek lett,
s szívében érezte miként öltött testet
előbb csupán zsibongó testében
az ösztönök táncaként a Mindenség,
később már hús-vér valójában.
S bár a kapcsolati szakítás
– úgy tűnt -, elkerülhetetlen
még sohasem volt ennél sugárzóbb,
kiegyensúlyozottabb s boldogabb!
Régi barátok szövetsége újból megújulni látszott,
amikor megcsörrent a mobil:
,,Ne haragudj, de be tudnál jönni! Kisbabám lett!”
– S a rég elfeledettnek gondolt,
csacska kamasz-remények
hirtelen újból lángolásnak indultak.
Embermagasságú Teddy-mackóval
és tartalmas húslevessel érkezett.
Fölöslegességszámba menő szavakra
nem is volt semmi szükség.
Boldog-ragyogó tekintetek
hangtalan párbeszéddel suttogva beszéltek.