KICSI, HITVÁNY MONOLÓG

Tasi83

2024. augusztus 7.

Mást nem tehetek,
s tán nem is akarok tenni:
önző-konok játékszabályaimat
érvényesítem önmagammal szemben is,
titkos benső hang vezérel,
s minden esetben megsúgja
még a Világban lappangó
hitvány képmutatók erkölcsi bukásait.
Odakint sokakat huncut heccekre
bérel fel egy-egy lelkes faldöngető,
siserehad, s mivel gondolkodni
talán már nem is kell
– lebontanak épületet,
iskolát, börtönfalakat.
Hogy a Rendet követelni kellene?!
Ugyan már!

Meggyalázza vétlen áldozatait
vagy így, vagy úgy, s míg a hazárdjátékosok
csaló paklikat kevernek;
javarészt önmaguknak,
addig az átlagok agyában,
s szívében idegen anyagként
szaporodik az azonnali,
méltatlan Haláltudat.

Mostanság a Pénz anyagából gyúrták,
s teremtették a disznó-fejű Nagyurakat!
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
– A szaglószerveket még így is
rendre megüli letelepedett
pacsuli-szag, márkás after shave.

Az esendőségek újbóli kivett
adója az emberbűz.
Némely nagyvilágiasított állat
még így is szinte azonnal megérzi az ösztönöket,
melyek lappangva szabályozzák
a benső tudatallatik cselekedeteit.

Az embernek önmagában kellene
megfürdetnie a csendet,
akaratot, s emberséget.
Az örökké tartó, szelídített hallgatások
is kiadósabban sebeznek,
mint akárhány szike-penge.
Mindennapok olcsó reménye is
inkább jószántából elbújdosik,
igaz mást se nagyon tehet,
hisz ahol védtelen
s kiszolgáltatott a Lét,
ott menekülni kényszerül.

– Önmagát az ember nem mentegetheti,
s tán nem is bocsáthat már meg magának;
domesztikált érzelmek
Richter-skáláján sok minden
másképp mérendő.
Folyamatosan leomló Időben
még jó volna egy biztosított
menedék-fecskefészek,
ahová vissza-visszavonulhatok…