MEGSZÉGYENÍTÉSEK KORAVÉN ARCAI

Tasi83

2025. május 1.

Mikor még az iskolákban dívtak
a rendreutasító körmösök,
amikben szófogadók, és balhézók
éppen úgy, közösen érvényesültek;
a kisstílű diákcsínyekbe kicsit
talán még bele is simulhatott,
mint valami titkos, átmeneti megoldás
a látszólagos győzelem fölénye
– szégyenekkel megkoszorúzott
megszégyenítés és vereség volt
az egyedüli juss, amit magától
értetődőn napok sivárságán
az orrok alá dörgöltek.

Szándékosan titkosított,
önként meglapuló jellemekhez
a fegyelmezett, túlzásba vitt
rendreutasítás így teremtett
újabb és újabb fölösleges félelem
és rettegés-érzetet;
rendre fűzött tudatalattiságban
még hitvány mód meg-meglapult
az önkéntes beárulás
spicliskedvű módszertana.

Könnyen romba döntött kártyavárak
lehettek a gyermekkori emlékek csupán,
melyekből sajnos rendre
egyre inkább abszolút,
és egyre szigor-keményebb,
keveset hezitáló abszolút
felnőttek születtek.

Alamusziskodó kételyekbe mártva
viseltetett az extrém, posztmodern,
kísérletező kedvű, mohó tudásszomj,
melyet a nagy tudású tanárok
is inkább előbb, mint utóbb
totálisan kigúnyoltak,
és meg is vetettek, s míg az idillikus,
kicsinyes illúziók falát
minden egyes nap felépítették
és le is rombolták egyetlen
véges döntés-ütemben,
láthattunk átsuhanó,
tétováskodó félelmeket
egymás agyongyömöszölt
koravén arcán.

Anno még a permanens káosznak
is megvoltak a maga kisstílű miértjei,
hogy ti. miért kell valakit
szamárpadba beültetni,
holott gyerekszáj ellen nincs
s nem is lehet mélyenszántó orvosság.
Sötétített vakondok-sorokban
zuhogtak alá összetört-lelkek
faláról az elgondoltnak
vélt tudás-perifériák…