Napfogyatkozás a Fejekben

Tasi83

2025. május 1.

Sokszor jó volna kilépni
vakfoltok szándékos takarásából,
melyek láthatatlan senkikké
alázzák az átlagos kisember-egyént is,
ne legyen az emberi fejekben
ez az örökös kisstílű napfogyatkozás.

A puffogtatott megfutamodó lélekerőt
se szabadna könnyedén veszni hagyni.
Most ez megy: kis és középvállalkozások
akadhatnak fenn akár bármikor
egymás akasztófáján
csak mert a nagyobb üzletszagú cápák
mindent és mindenkit felzabálnak,
amit még csak lehetséges.

Olcsó Júdás-aranyakat csörgetnekf
méregdrága nadrágzsebeikben,
vagy épp csak legújabb
sportkocsijuk slusszkulcsait;
aligátorok zsákmány-koncokra
így leskelődnek szépen,
várakozva csöndesen.

Elég számukra csupán csak
egy váratlan rossz időben
történt pillanat, hogy kedvükre
még lakmározzanak;
meghibásodásnak indult
íránytűk egyre inkább
rossz irányba visznek.
Nem Keletre kellene menni,
– de ahol még megmaradt az emberség,
a humánum kicsike szikrája.

Egyetlen levegő-ígéretbe beburkolja magát
a néma hírhozó, akit – persze -,
rendre lelőnek, mint felhasználható,
járulékos bűnbakot.
Tíz kicsi ujjacska bizony mondom
elégszer reszketett a ravaszon.
– Az állandó nyughatatlan
jelenlévő szorongást mindig
figyelni kellene a benső dióbél-lélek
mélyén egyre lentebb.

Évek óta minden kisember
a peron szélére áll tétován,
mintha egyedül csupán csak
ez maradhatott volna kijelölt helyszíne arra,
hogy mások emberszámba se vegyék;
mintha az arcoknak se volna szabad
másfelé nézniük csupán
csak egy irányba.

Kábult bogarakként szorultak
a Lét neonreflektorai közé.
Bezáródnak a kicsinyes gondolatok,
akárcsak a metró-ajtók szűk,
és dohos-szagú alagutak vaksötét mélyén!