SZEMÉTBE LÖKÖTT KONKLÚZIÓ

Tasi83

2024. augusztus 13.

Minnél mélyebbre jutunk
önmagunkban annál nagyobb,
s több lesz bennünk az állati, ösztön-zsigeri.
Tabu-döntőgető prédikációs szólamok
helyett ideje lenne végre mindent megvallani:
Kik hibáztak? Hol s miképp?!
Megnyílnak alattomban,
akár a mérgező szennyvízcsatornák
a benső Lélek árterei; emlékeink,
tetteink szennye habzón,
hánykolódva egyre csak kavarog.

Egybefonódik gyönyör, öröm,
éppen úgy akár a kötéltáncos-veszély,
örök manipulációs s megfelelési
kényszeres torz zavarok.
Akár a Lét egysejtűként dong-nyüzsög
az elrejtett alattomos szándék,
mellyel másnak önként,
s zsarnok-mód ártani lehet,
az el-nem-nyerhető Jövőbe
belobban a hitvány üresség,
cselekvőképtelenség Közönye.

– Félő -, már nem írhat felül semmit
a felmentő morál, nem változtathat
semmit az előre elrendelt
hazárd-játékszabályokon,
melyet kicsinyes Türrannoszok
fejünkre hoztak.

Rémálmokkal terhesült éjszakákon
látomás-kényszerek gyötörve elménk
falára vetítnek elmúlás-torzókat:
saját gödreinket megássuk talán kézzel,
ásóval, vagy épp lapáttal.
Mikor, mi akad?!

Ki tudhatja hány évtized vizitel
szorgalmasan egy-egy újabb
emberöltőnyi akaratot?!
Biológiai óránk fokozatosan
ketyeg s már rég nem leszünk,
mikor döntésekre kerülhet a sor.
– Önmaga kárán a szamár-Ember nem okul,
inkább önzőmód letarolja
mások keményen szerzett értékeit,
s akár a Sors-Végzetben
Prokrusztész-vágyakban
is amőbaként osztozik.

 

Pupilla-tágult kíváncsiskodni
vágyó csecsemő-szemeknek miként
is vallhatnánk be mindennapok olcsó,
kisstílű kis kálváriáit?!
Egyre inkább kézzel fogható
az egyetemes butító,
önhülyítő tunyság,
már szinte már mindenünnen
az ember arcába tocsog s vágja szitkait.