Talált tárgyak osztálya
Ailenta mo ViloFülszöveg:
Örkény István ihlette abszurd, humoros egyperces egy nem mindennapi talált tárgyak osztályáról.
– Jó napot – lépett beljebb bizonytalanul Tihamér a félhomályos helyiségbe. – Kérem szépen, nem tudom, jó helyen járok-e, de a helyzet az, hogy elvesztettem az önbecsülésem…
– Jó napot, uram – köszönt rá széles mosollyal egy szolgálatkész, középkorú férfi a pult mögül. – Rossz helyen semmiképpen nem jár, bizony rengeteg elveszett önbecsülést adnak le nálunk. A kérdés csak az, hogy az öné közte van-e…
– És hogyan lehetne kideríteni? – kérdezte félve Tihamér.
– Hát az bizony kemény dió. Meg tudja esetleg mondani, hol, mikor és milyen körülmények között vesztette el?
– Nem is tudom… Azt hiszem, nem egyszerre történt, hanem apránként.
– Sajnálom, uram, ebben az esetben kicsi rá az esély, hogy az egészet visszakapja. Legfeljebb néhány darabját valószínű, hogy megtaláljuk. Ahhoz is vissza kéne emlékezni, hogy hol és mikor történt. Kihez-mihez köthető a szerencsétlen eset? Régi osztálytársához? Főnökéhez talán? Netán valamelyik szülőjéhez?
– Volt ez is, az is – rebegte szégyenkezve Tihamér.
– Akkor ha megkérhetném, írja le erre a nyomtatványra az illetők nevét és a körülményeket, amelyek hozzájárultak a történtekhez. Akkor máris meg tudom nézni a nyilvántartásban, bár így sem ígérhetek semmit.
– Mindenképpen szükséges ez? – húzódozott Tihamér.
– Sajnálom uram, más módunk nincs az azonosításra. Van fogalma arról, mennyi elveszített önbecsülés kerül be hozzánk nap mint nap? Még több, mint elveszített életkedv! És mi nem vállalunk felelősséget azért, ha véletlenül valaki más személy önbecsülése kerülne Önhöz. Annak beláthatatlan következményei lennének!
– Csakugyan? – lehelte Tihamér, és már megbánta, hogy benyitott ide. – Várjon, várjon… Azt hiszem, mégsem lesz erre szükség. Most jöttem rá, hogy nem az önbecsülésemet veszítettem el, hanem a memóriámat. Ezért kavartam össze. De most már az is megkerült.
– Nem tesz semmit, uram, örülök, hogy ilyen egyszerűen megoldódott a helyzet. Ha később mégis szüksége volna a segítségünkre, állunk rendelkezésére – bólintott derűsen a férfi a pult mögött.
Tihamér is félszegen biccentett egyet, majd kihátrált.
Kiérve úgy érezte, most vesztette el az önbecsülése utolsó darabkáját is. De nem mert visszamenni az üzletbe.