Sablonok - Fejezet 4: Bús éj

Különös éj, ott a hold, szép. Köröttem mindenki nevet, de engem a bús éj betemet. Barátaim, mit érek én, ha magányosan állok a nap küszöbén? Elhagyatott szellemem, gyengeség ül testemen. Rikoltó, hűs szelek, mellettem keringenek. Kísértetek gúnyolódnak, sipítozva csúfolódnak. Hogy lehetek ily egyedül, ha hatalmas tömeg vesz körül? Irónikus, hogy a magány, még itt is lecsap reám. Hirtelen megtántorodok, belül mélyen háborgok, de az erő elhagy, elszáll, senki sincs, ki megszán. Kavargó hópihék sokasága bámul, szépségüktől minden...