Sablonok - Fejezet 4: Bús éj
Különös éj,
ott a hold, szép.
Köröttem mindenki nevet,
de engem a bús éj betemet.
Barátaim, mit érek én,
ha magányosan állok a nap küszöbén?
Elhagyatott szellemem,
gyengeség ül testemen.
Rikoltó, hűs szelek,
mellettem keringenek.
Kísértetek gúnyolódnak,
sipítozva csúfolódnak.
Hogy lehetek ily egyedül,
ha hatalmas tömeg vesz körül?
Irónikus, hogy a magány,
még itt is lecsap reám.
Hirtelen megtántorodok,
belül mélyen háborgok,
de az erő elhagy, elszáll,
senki sincs, ki megszán.
Kavargó hópihék sokasága bámul,
szépségüktől minden...