melindafromthemoon 2021. március 25.

Egyiptom Macskái és az Aranysárkány Rend

Sitara Théba oroszlánvérű hercegnője, a királynő húga, aki az unalmas uralkodólét helyett inkább kalandos életre vágyik. Nagyapja mégsem hagyja nyugodni, eltökélte, hogy unokája idővel a Holdistennőként tisztelt Básztet főpapnője lesz, ő pedig mindent megtesz, hogy kötelességeinek ne a megszokott módon tegyen eleget. Mahado kivételes erejű mágus, a birodalmat védelmező Aranysárkány Rend tábornoka, ám egyben Amon-Ré, a Napisten főpapja is. Hazája iránti kötelessége, hogy feleségül vegye a Hold leendő főpapnőjét, s ebbe úgy érzi, kénytelen beletörődni, holott legszívesebben minden idejét népe harc és stratégia általi segítésének szentelné. Kapcsolatukat bonyolítja, hogy Sitara makacs, vad és szenvedélyes, s ösztönösen kerüli meg vagy éppen hagyja figyelmen kívül az értelmetlennek ítélt szabályokat. Mahado ellenben komoly és megfontolt, igyekszik minden lehetséges szabálynak és elvárásnak megfelelni, s másoktól is szigorúan ezt várja el. Egyiken sem vágyják a házasságot, de hamarosan kiderül, leendő frigyük miatt kell legkevésbé aggódniuk. Az eddig virágzó, aranykorát élő birodalom rendjét és harmóniáját baljóslatú tragédiák zavarják meg. Thébában kitör a pánik, ami lassan átragad a környező településekre, s végül egész Egyiptom területére. De mi köze mindehhez a mágiának? Miért vannak Egyiptomban aranysárkányok és macskavérűek? Milyen hatással lesz a rejtelmes veszedelem Théba városára, Mahado és Sitara kapcsolatára? Sikerül-e az Aranysárkány Rendnek és a macskavérűeknek megmentenie Egyiptomot és népüket? Ha érdekel, olvass tovább, és kiderül! Megjegyzés: A történet nagy része a képzelet szüleménye és merőben elrugaszkodik az akkori egyiptomi valóságtól, ahogyan az óegyiptomi vallás is részben újra lett értelmezve, a történet cselekményéhez igazítva. Lényegében egy alternatív ókori Egyiptomban játszódik. A történetet itt is megtaláljátok, itt előrébb jár ;) https://www.wattpad.com/story/146420926-egyiptom-macsk%C3%A1i-%C3%A9s-az-aranys%C3%A1rk%C3%A1ny-rend-%F0%9F%92%9B%F0%9F%90%88 A regény saját történet! MINDEN JOG FENNTARTVA!

0 komment