• Főoldal
  • Történetek
  • Hírek
  • Sikerlisták
  • Felhasználók
  • Segítség
  • Bejelentkezés
melindafromthemoon 2021. március 25.

Egyiptom Macskái és az Aranysárkány Rend - Fejezet 6: A veszély hajnala

A veszély hajnala I. „Ha csak addig hisztek a Napban, amíg látjátok az égen, elvesztek az éjszakában!” A Naptemplom főként aranyozott szobrokkal és festményekkel díszített belső terében lágy, dallamos zene szólt, főként pengetős, húros hangszerek és bőrrel bevont dobok hangjai, de időnként szisztrumok* hangja is felcsendült. A hieroglifákkal teleírt oszlopok között tömjén és cédrus füstölők illata keringett a levegőben, a hívek odaadó figyelemmel hallgatták a főpap, illetve a főpapnő beszédét. Jelenleg Mahado osztott meg az emberekkel egy, a...

0 komment
harc mágus misztikus rejtély
melindafromthemoon 2021. március 24.

Egyiptom Macskái és az Aranysárkány Rend - Fejezet 5: A Nap útja

I. „A Nap felkel! A nép felemelkedik!” Hangos harangszó hasított a reggeli nyüzsgésbe, amikor Mahado és Elyaas a nyugati-negyed főterén haladtak keresztül, mellettük a hatalmas, márványból és homokkőből álló templom emelkedett ki a környező házak közül. Az Ozirisznak, az Alvilág urának, épült templom főként törtfehér és zöld színekben játszott, a zöld bőrű istenséget ábrázoló szobrokat és a tetőt tartó oszlopokat smaragd, aquamarine és lapis lazuli kristályok díszítették. Az Alvilág temploma talán nem tartozott a legmagasabbak közé,...

0 komment
alakváltó barátság háború harc
melindafromthemoon 2021. március 24.

Egyiptom Macskái és az Aranysárkány Rend - Fejezet 3: Krokodil és aranysárkány

 I. „Anu nem egyszerű kutya, ő az én legjobb barátom. (…) Mi ketten lelki társak vagyunk.”   Az afrikai Nap túl volt pályája csúcsán, ám a hőség most érte el tetőpontját. Az utcákon szinte izzott a keményre döngölt homokos föld, a napsütötte levegő folyékony gyémántként hullámzott. A házak közül kiemelkedő néhány datolya- és legyezőpálma büszkén ágaskodott az ég, Hórusz birodalma felé. Sitara, Anu és Nailah legszívesebben az egész délutánt henyéléssel töltötték volna a sátor árnyékában. A piac ilyenkor pár órára elnéptelenedett,...

0 komment
egyiptom harc hercegnő macska
Vona Gyula 2020. január 23.

Tegnap a holnapért - Fejezet 30: 36. /Dél-Afrika, i.e. 136 millió éve/

Elsőként természetesen a főnök, Thinkcsö érkezik, párban Fitzroyjal. A kinyíló tér nem messze a hangágyútól engedi ki őket. Sebesen eltávolodnak a megérkezési ponttól. Az ausztrál körbeperdül. Nem lát sem emberi, sem állati ellenséget. Megjön Zsocsiang és Zhaur is, majd egyedül Zangoli. Valamennyiük hónaljtokjában olasz gyártmányú Spectre M-4 géppisztoly lapul, ötven tölténnyel a speciális tárban. Kezükben a súlyos, nyolc kilogrammos Heckler Koch géppuska. A környéket figyelik. Zhaur hátán LAW2-es páncéltörő rakétavető lóg. – Mindenki...

0 komment
halál harc harckocsi helikopter
Vona Gyula 2019. december 16.

Tegnap a holnapért - Fejezet 22: 25. /Dél-Afrika, i.e. 136 millió éve/

A nepáli tenyere ráizzad a gépkarabély markolatára. A Mirage már másodszor húz el fölöttük, de a pilóta nem veszi észre őket. Ez csak a mozdulatlanságnak és a terepszínű ruhának köszönhetik. A gyér vegetáció nem alkalmas rá, hogy eltakarja őket. A gép elhúz, döreje elhalkul. – Mikor óhajtod felhasználni a hangágyút? – kérdi némileg idegesen Gwadar. – Amikor itt az ideje. Menjünk tovább. Gwadar és Olaf felemelik a terepszínű hordágyat, amelyen egy terepszínű gépezet lapul. Nyomhat vagy hetven kilogrammot. Rövid cső nyúli ki az oldalából,...

0 komment
dinoszauruszok harc kudarc
girlfromwonderland 2019. október 2.

Sablonok

Saját írásaim olyan szemérmetlenül egyszerű és hétköznapi dolgokról, mint a szerelem, az időjárás vagy akár a magány.

0 komment
fájdalom gyűlölet harc saját
girlfromwonderland 2019. augusztus 19.

Sablonok - Fejezet 1: Harcaink

Harcol a testem. Harcol a lelkem. A szavam a fegyver. Tüzelek, akkor is, ha nem kell.   A töltetem fájdalom, hatása az ártalom a lelkedben. A testedben.   Harcolunk egymással a semmiért. Bántjuk egymást, de mondd miért? Gyűlölet telepszik ránk. Érzelmekbe fullad a vitánk.   Emeled a kezed: „Most jól elverem!” Hárítom az ütést, de érzem a fülemben a lüktetést.   Vége. Szétválasztanak. Ők sem bírják, ahogy zúdul a harag. Az ereim megfeszülnek, Az ujjaid elkékülnek.   Érzem a mérget a levegőben, te is kaptál...

1 komment
fájdalom gyűlölet harc saját
Thomas_Gledhill 2018. augusztus 9.

Radioactive - Fejezet 2: 2. fejezet

Nem tudta nyomon követni, hogy mennyi idő telhetett el, mióta mehettek vajon az autóval, csak abban volt biztos, hogy már nagyon szomjas volt és kóválygott a feje. Többször nekidöntötte az üléstámlának, de a lány minduntalan felrázta a vezetési stílusával. Valójában alig volt magánál, már nagyon ki volt merülve, több napja nem evett és ivott; de nem akart könyörögni ennek a picsának, ezt az elégtételt nem fogja neki megadni. Váratlanul arra eszmélt, hogy a homokfutó megállt egy erdősebb terület mellett. Értetlenül pillantott a mellette ülő alakra. –...

0 komment
akció apokalipszis bilincs disztópia
Andro 2017. december 22.

A szőke alkimista és az irigy homonculus - Fejezet 2: Második fejezet

Ed dühödten ugrott neki a fáklyát tartó alaknak, aki csak vigyorgott rá, majd az utolsó pillanatban lazán hátrébb ugrott. A fiatal alkimista nem adta fel, elrugaszkodott, és pengévé alakult jobb kezével előreszúrt, miközben baljával védte magát. A kastély lakója ezúttal már felvette a kesztyűt, úgy tűnt, örömét leli benne, hogy valaki megtámadta. Kivédte a szőke fiú támadását, majd egy rúgást vitt be Ed oldalába, mire a fiatal felnyögött, és hátrált pár lépést. – Nem is rossz, mitugrász – vigyorgott az ellenfele, miközben csak úgy mellékesen,...

0 komment
eltűnés harc rejtély
polc logo

Minden olvasás: újrateremtés.

Müller Péter
    Főmenü
  • Főoldal
  • Történetek
  • Hírek
  • Sikerlisták
  • Felhasználók
  • Segítség
    Polc
    Segítség
  • Feltöltési segédlet
  • Helyesírási segédlet
    Dokumentumok
  • Adatvédelmi szabályzat
  • Felhasználási feltételek

©2017-2023 | Polc.eu