Kedvencekhez adás
217

Cseresznyevirág-szirmok

Papírlapok

Don’t doubt it, don’t doubt it

Victory is in my veins

I know it, I know it

And I will not negotiate

Konan úgy érezte, lassan betelik nála a pohár. Ha Tobi száján még egyetlen szó kijön, hát Isten bizony, ott helyben öli meg. Egyébként, így is ő volt az, aki a legjobban tűrte Tobi jelenlétét, de ami sok, az sok. Több mint egy teljes napja hallgatja az értelmetlen fecsegését.

Orochimaru rejtekhelyénél nem találtak semmit. Abszolút semmit. Gyanította, hogy egy jól alkalmazott genjutsuba futottak bele, de nem mert tovább menni. Konan alapvetően is egy elég konfliktuskerülő személyiség volt. Szóval úgy döntött, visszaindulnak, nincs semmi értelme körüljárni a semmit.

Nem tudta, hogy örüljön-e ennek a fejleménynek, vagy sem. Egyfelől örült, mert nem szívesen állt volna le harcolni Itachi kisöccsével, ugyanakkor… Mégis mit mondjon Yahikónak? Tobit úgysem fogja igazán számon kérni, viszont Konant… Konan úgyis megkapja majd a magáét.
A gyomorgörcse egyre erősödött, és még a feje is hasogatott a mellette sétáló Tobi halandzsájától.

Már éppen le akart keverni neki egy nyaklevest, amikor mozgást érzékelt a szeme sarkából. Tobi is észrevehette, mert egyből elhallgatott és megtorpant. Lehet csak egy állat? Felemelte a kezét, hogy intsen, mehetnek tovább, de ekkor észrevett egy elsuhanó sziluettet a fán. Aztán még egyet.

A két alak felé bökött az állával, mire Tobi utánuk iramodott. Konan a papírlapjaival tompította a lépései zaját, és csendben követte. A következő pillanatban azonban egy vöröslő sharingannal nézett farkasszemet. Egy másodperc törtrészéig azt hitte, Itachi áll előtte, de aztán egy katana hideg éle simult a torkához.

– Akatsuki…

Konan meglepetten konstatálta, hogy a sóhaj nem az Uchihától jött. Egy sokkal lágyabb, dallamosabb hangon szólt. A szemével elkezdte hát kutatni a hang tulajdonosát, de sajnos a katana némileg korlátozta a mozgását.

– A maszkod – nézett a fekete hajú fiú Konan válla felett valakire, majd komoran biccentett. – Megkeresem a másikat. Rád bízhatom?

– Igen.

Konan egy kis sértődöttséget vélt felfedezni a háta mögül jövő női hangból, illetve egy kicsit tompának tűnt. Feltételezte, akárki is ez, engedelmeskedett az Uchihának, és feltett magára valami maszkot. Nem mintha sokat számítana. Perceken belül halott lesz. A fiút lehet, hogy hagyja futni, Itachira való tekintettel.

– Lehetőleg maradj életben – vakkantotta oda a fiú a másiknak, azzal elengedte Konant és eltűnt a fák között.

– Milyen kedves – motyogta a társa, majd Konan szemébe nézett és meglepetten felkiáltott. – De szép vagy!

***

– Mit akartok kezdeni ezzel az információval? – szorította össze a fogát Kakashi.

A két fiú összenézett. Kakashi látta, hogy valamiféle néma párbeszéd folyik köztük. Sejtette, hogy baj lehet, ha Shikamaru Narutóval együtt állít be hozzá hajnalban, de hogy ekkora?

Nem érte túl nagy meglepetésként egyébként maga az információ. Az már sokkal inkább, hogy egyáltalán tudták a fiúk, sőt. Honnan tudta vajon Sakura? El sem akarta képzelni, mégis mióta cipeli magával ezt a súlyos terhet a lány.

Valamennyit persze ő is tudott.

Régen nem egyszer kellett a nyelvébe harapnia, nehogy egy gyengébb pillanatában kikotyogjon egyet s mást Sasukénak. Lehet, másképp alakultak volna a dolgok, ha a Harmadik nem tiltja meg mindenkinek, hogy beszéljenek róla.

Nagyot sóhajtott. Hiába emészti magát a múlton, az a hajó már elúszott. Összeszorult a szíve a gondolatra, hogy már két tanítványát is elveszítette, ott bolyonganak a nagy világban egyedül, mert… Azért mert ő nem volt képes megvédeni őket!

Kakashi erővel vette rá magát, hogy az előtte lévő kávéra koncentráljon. Kíméletlenül száműzte az ezekhez hasonló gondolatokat a fejéből, és mindkét kezét a forró bögrére szorította. Most nincs itt az ideje az önsanyargatásnak. Bámulta a kezében tartott poharat, de nem ivott bele.

Megköszörülte a torkát, hátha fel tudja hívni magára a szemben ülő Naruto és Shikamaru figyelmét. Hiába, Naruto a kezeit bámulta, Shikamaru pedig egy újabb cigarettáért nyúlt. Normális körülmények között, Kakashi páros lábbal rúgta volna ki a Narát a füst miatt, de… A történteket nem lehetett normális körülményeknek nevezni.

Mindkettejük előtt érintetlenül gőzölgött a kávé.
Kakashi első dolga volt főzni, amint leültette őket a konyhaasztalhoz és szigorúan rájuk parancsolt, hogy mondjanak el mindent. Ilyenkor nem az atyáskodó hangján beszélt, kimérten utasította őket. Mint a parancsnok az alárendeltjeit.

– Nem mondhatjuk el senkinek – Shikamaru nem kérdésnek szánta.

Shikamaru nem lepődött meg túlságosan azon, hogy Kakashi nem lepődött meg. Úgy érezte, bármennyi idő is telik el, bármennyire is gondolják, hogy ismerik a férfit, az még csak meg sem közelíti a valóságot.

– Akinek tudnia kell, úgyis tudta – masszírozta a halántékát a férfi. – Szóval…

Sasuke pont nem tudta! – pattant fel Naruto a helyéről, ahol eddig csendben ült. – Sasuke nem tudja!

– Már nem hiszem, hogy annyira számítana neki – Kakashi nyelvét égették a szavak, de muszáj volt kimondania őket. – Kétlem, hogy bármivel is észhez lehetne téríteni.

– Kakashi-sensei… – szorította ökölbe a kezét Naruto.

– Beszéljünk inkább arról, ami számít – vágott közbe Shikamaru. – Sakuráról.

Sakura említésére mindhárman elkomolyodtak. Kakashi abban a pillanatban nagyon hálás volt a maszkjának. Ha nem lett volna rajta, láthatták volna rajta a fájdalmat, ami átsuhant az arcán. Az az imádnivaló kislány, egyedül, a két lábon járó veszedelemre vadászva.

Az ő Sakurája, egyedül.

– El kell mondanunk Tsunade-samának.

– Azt nem tehetjük! – ellenkezett Naruto, haragosan pillantva mesterére.

– ANBU-kat fog utánaküldeni – tette hozzá Shikamaru. – Sakura terve romba dőlne.

– Várj, te még mindig hiszel ebben az őrültségben? – nézett rá Kakashi.

– Soha nem kételkedtem egy pillanatig sem Sakurában.

Kakashit szíven ütötte ez a mélyről jövő szeretet és bizalom, ami Shikamaru hangját átitatta. Naruto ugyanilyen elszántsággal nézett rá. A fenébe is, mégis mit csinál?
Sakura a tanítványa. Igaz, hogy majd’ meghal az aggodalomtól, de… Talán megengedhetné magának, hogy egy pillanatra bízzon benne, nemde?

Hiszen, mégiscsak mellette nőtt fel, ANBU lett, legjobb eredménnyel zárta a chunnin-vizsgát, Tsunade és Shizune után a legjobb medika Konohában…
Mindezt ilyen fiatalon…

Sakura mindig ott volt mint a Hetes csapat oszlopos tagja, Kakashit mindig elvarázsolta a ragyogó mosolyával. Éppen ezért néha hajlamos volt elfeledkezni róla, mennyi mindent tett le az asztalra.

Igen, de…

– Akkor azt javasoljátok, hogy ne csináljunk semmit? – vonta fel a szemöldökét ingerülten. – Csak hagyjuk, hogy megölesse magát?

– Nem, nyilván…

Akkor mit javasolsz? Üljünk ölbe tett kézzel, amíg az Akatsuki után koslat? – förmedt rá Narutóra, aki szinte már megszeppenten huppant vissza a székébe. – Az Akatsuki! Egy istenverte elit harcosokból álló bűnszervezetről beszélünk!

Kakashi nem emelte fel a hangját túl gyakran, talán ezért is ért el mindig letaglózó hatást, ha mégis megtette. Nem akart velük kiabálni, nem akart Narutóra úgy ráripakodni, de hát…

Mégis hogy várhatják el tőle, hogy csak úgy hagyja, hogy drága tanítványa egy ilyen veszélyes küldetésen vakmerően kockáztassa az életét?!

– Tsunade-sama biztos, hogy ANBU-kat akarna utána küldeni – kezdte Shikamaru. – Azonban, mi lenne, ha mi mennénk helyettük?

– HAH?

– Biztos szükség lesz egy kis… győzködésre, de – túrt bele a hajába Kakashi pár pillanat múlva. – Szerintem, ez egy jó terv.

– De… De, Sakura…

– Csodálkozom, hogy miért nem rögtön ezzel kezdted Naruto. Azt hittem, te leszel az első, aki utána akar rohanni.

– Sakura… – ritka pillanatok egyike volt, amikor Narutót cserben hagyták a szavak, fejét halk koppanással az asztallapra ejtette. – Sakurával megbeszéltük… Nem, Sakura megígértette velem, hogy bármi történjék is, nem megyek utána, mert…

– Mert…?

– Mert, Sasuke úgyis harcolni akarna velem, vagyis… Én is harcolnék Sasukéval, nem… Úgy értem… Ha harcolnánk, mi… Szóval, Sakura félt, hogy bármelyikünk is megsérülne – nyögte ki végül, hosszas magyarázkodás után.

– Hm, logikus – bólintott Shikamaru, miközben megpöckölte a cigarettáját, hamut szórva Kakashi asztalára. – Akkor ez azt jelenti, hogy te nem jössz?

– Hé, hé, hé. Még odáig sem jutottunk el, hogy elmondjuk Tsunade-samának, nemhogy…

– Még szép hogy megyek! – Naruto anélkül, hogy hagyta volna, hogy Kakashi befejezze, határozottan rácsapott az asztalra. – Sakura-chan megígérte nekem, hogy egy hónap múlva ott lesz a kapunál, Sasukéval, vagy nélküle. Nyilvánvaló, hogy nem szándékozik betartani az ígéretét.

– Tehát? – nézett várakozón Shikamaru egy apró mosollyal Narutóra.

– Tehát én sem fogom!

***

Sakura a szeme sarkából arra a helyre pillantott, ahol Sasuke eltűnt pár perccel korábban. Fejben jól leszidta magát, nincs akkora luxusban, hogy még a fiú után is aggódjon. Nem mintha Sasukéért valóban aggódni kellett volna egyébként. A kék hajú nő gúnyosan pillantott rá, amikor felkiáltott, de nem bánta. Tudta ő jól, hogy nem cseverészni jöttek.

Tényleg szép volt, állapította meg Sakura, némi ellenérzéssel. A Bingo-könyvekben durvának tűnt az arca, a szeme kegyetlennek, de most, hogy ott állt előtte, el kellett ismernie, hogy bárki is készítette azt a rajzot róla, nagyon elhibázott valamit. Konan, jutott eszébe Sakurának a neve, lassan közeledett felé. Aranysárga szeme finoman összeszűkülten figyelte a lány minden mozdulatát. Sakura megunta az értelmetlen előjátékot, és támadott.

Konan mind a két shurikenjét hatástalanította a papírlapjaival, majd halványan elmosolyodott a gyenge próbálkozáson. Azonban, nem tudta, hogy Sakura ezt csak elterelésnek használta. Chakrát gyűjtött a bal kezébe, a következő pillanatban nem csak, hogy beleremegett a föld a talpuk alatt, de a talajban apró hajszálrepedések cikáztak Konan felé az ütése erejétől.

Konan rémülten félreugrott, tisztán látszott az arcán, hogy erre nem számított. Millió apró, éles papírlapot küldött Sakura felé, miközben ő maga papírszárnyaival felemelkedett, hogy néhány méterrel Sakura feje felett nézhesse végig, ahogy miszlikbe aprítják. Csakhogy, Sakura felkészülten várta a levegőben késként hasító papírlapokat, és mivel a pillanat hevében konstatálta, hogy erre nem lesz elég a katanája, a chakrájával hosszú, vékony pengéket formált az ujjai hegyére. Pont olyanokat, mint amiket műtéteknél használtak. Pár pillanat múlva Konan papírjai felaprítva hevertek körülötte egy szabályos körben. A chakrapenge kíméletlenül szántott végig rajtuk.

Konan tágra nyílt szemekkel nézett az ANBU-ra, aki csak nyugodtan felé fordította porcelánmaszkos arcát. Konan nem tudta elhinni, amit látott. Senki, senki nem volt képes így megsemmisíteni ezt a jutsuját. Sőt, sehogy. A megsemmisítés inkább fordítva szokott lenni. Érdeklődve pillantott le ellenfelére. Tudta, hogy ez hatalmas és szinte emberfeletti chakrakontrollt igényelt, és mégis… Úgy tűnt, ennek a rózsaszín hajú ANBU-nak meg sem kottyant.

Sakura meglepetten tapasztalta, hogy a nőnél nem volt semmilyen fegyver. Amikor a szárnyaival felrepült, egy pillanatra szétfújta a szél a fekete köpenyét. Csak egy egyszerű övtáskája volt a dereka körül, talán egy-két kunai vagy shuriken fért el benne. Konannak nem volt szüksége holmi fegyverekre, és ezt a következő papírlap-tornádó alá is támasztotta.

Sakura alig volt képes kiverekedni magát belőle, de néhány még így is elérte az arcát. A porcelánmaszkja a földre esett, már semmi értelme nem volt felvenni. Fekete kesztyűjével gyorsan letörölte a homlokáról és az arccsontjáról a vért, majd feszülten pillantott fel a kék hajú nőre, akinek az arca kifejezéstelen volt, de Sakura látott valamiféle különös csillogást az aranysárga szemében.

Konan meglepetten tapasztalta, hogy az ellenfele egy… gyerek? Nem, nem gyerek, de nagyon fiatal. Alig akarta elhinni, hogy ez a kislány ANBU. Szenvtelenül fürkészte a rózsaszín hajú lány arcát. Gyönyörű volt. Tényleg.
Konan magát is lélegzetelállítónak tartotta, de nem volt annyira hiú, hogy ne ismerjen el egy másik szépséget.
Az előtte álló lány pedig gyönyörű volt. Egyszerűen nem talált rá más szavakat.

De ez nem jelenti azt, hogy nem kell megölnie.
Habár…
Nagyon furcsának találta, hogy egy konohai ANBU a kis Uchiha utazótársa. Talán mégsem kellene megölnie a lányt. Elvihetné a rejtekhelyre, biztos rengeteg hasznos információ van a birtokában. Yahiko és Itachi kedve szerint kihallgathatja, aztán majd ráérnek megölni.
És így még csak nem is kell üres kézzel Yahiko elé kerülnie. Tökéletes terv.
Már csak azelőtt kell kiütnie és elkapnia az ANBU-t, mielőtt a fekete visszajön.

Sakura rájött, az erejének most nem igazán veheti hasznát, hiába választja ketté a talajt, Konan a papírszárnyaival a levegőben tökéletes biztonságban van. Valami mást kellett kitalálnia, méghozzá gyorsan. A magas fenyőfára nézett a nő baloldalán. Meg is van.

Villámgyorsan hajtotta végre a kézjeleket, majd a következő pillanatban tucatnyi Sakura állt Konan körül. Egyként indultak meg a klónjai, egymást támogatva, igyekezve minél magasabbra ugrani, hogy elérjék a fekete köpeny szélét. Konan úgy vágott rajtuk keresztül a papírjaival, mint kés a vajon. A klónok minden egyes pukkanással kevesebben lettek. Az igazi Sakura elvegyült közöttük, majd egyszer csak egy shurikent dobott Konan felé, ami hihetetlen gyorsasággal közeledett a nő fejéhez, aki el volt foglalva a klónok irtásával.

Konan ijedten kapta félre a fejét, el sem tudta képzelni, hogy követhetett el egy ennyire amatőr hibát. Amire nem számított – mivel végig alábecsülte ellenfelét –, hogy az ANBU egy átlátszó, láthatatlan fonallal visszarántja a shurikent, ami így megpördült a levegőben, kettéhasítva a papírvirágot Konan hajában. Mindketten lélegzetvisszafojtva nézték, ahogy először lebegve, lassan a föld felé száll a kis virág, majd pedig hangtalanul földet ér, két részben.

– Ki vagy te? – sziszegte Konan, most jobban megnézve az előtte állót, miközben lassan a földre ereszkedett.

– Senki olyan, akit ismerned kellene – jött a kimért válasz az ANBU-tól, mire Konan szeme összeszűkült.

– Mégis mit keres egy hozzád hasonló az Uchiha-kölyökkel? – most, hogy kimondta, tudatosult is benne a dolog abszurditása.

– Tudod, szólhattál volna, hogy csak csevegni akarsz, nem kellett volna ennyi erőt belefektetni a kis papíros trükkjeidbe – kerülte ki a választ a lány, majd a körmét kezdte vizsgálgatni.

Konan megelégelte a szemtelen visszaszólásait, haragosan pillantott rá, majd Sakura számára ismeretlen kézjeleket kezdett formálni. A szárnyait felépítő kis cetlik egyenként szakadtak le eredeti helyükről, csak hogy Konan kezében egy, abba tökéletesen beleillő katanát formáljanak. Papírból volt ugyan, de a keménysége és az élessége egy hajszálnyit sem maradt el igazi másaitól.

Ha nem az ellenfele lett volna, Sakura izgatottan kérdezgette volna a nőt, hogy ez mégis hogy lehetséges. Tudta, hogy Narutót az sem akadályozná meg, hogy az ellenfele, halál nyugodtan tárgyalná meg bárkivel azt is, milyen a kedvenc fűszerezésű rámenje.

De Sakura nem ilyen volt. Összeszedte gondolatait, belenyúlt az övtáskájába, ujjai kerestek valamit, majd egy óvatos mozdulattal ő is előrántotta a katanáját.

Köröztek egymással szemben, ahogy a ragadozóknál szokás, és Sakurának egy pillanatra eszébe jutott egy nagyon is hasonló helyzet, nem egészen két nappal ezelőtt. Sasukéval a réten.
De most nem félt, nem várta meg, hogy a másik támadjon, hamar le akarta rendezni a harcot. Támadott, Konan könnyen kitért, a fekete alapon vörös felhőkkel borított köpönyege csak úgy lobogott utána. Sakura felé vágott, de a lány nem lépett arrébb. Konan papírkatanája tompán csikorogva találkozott a lány fényes kardjával.

Sakura a szabad kezével villámgyorsan előrántott egy kunait, ami eléggé meglepetésként érte Konant ahhoz, hogy megkarcolja az arcát. A lány hidegen és visszafogottan elmosolyodott, szeme elégedetten csillogott, amit Konan nem tudott mire vélni.

A nő észrevette, hogy az ANBU így védtelenül hagyta a jobb oldalát. Fekete szandálos lábával az oldalába rúgott, és szinte hallotta, ahogy gyomorforgató reccsenéssel eltörik legalább egy, de inkább kettő-három bordája. Vagy legalábbis megreped.
Konan szemernyit sem értett az orvostudományhoz, gyógyításhoz meg aztán annyira sem.
Az anatómiával is csak úgy-ahogy volt képben, de a lány megrogyott térde és a fájdalom az arcán arra engedett következtetni, hogy a számításai pontosak voltak.

Elvégre, nekik nem az volt a feladatuk, hogy gyógyítsanak.

Sakura fojtott kiáltással kapott az oldalához, mire Konan kihasználta az újabb lehetőséget és mélyen az egyik combjába mártotta a fegyverét. A papírkatana meglepően könnyen vágott át az izmokon, és amikor Sakura összeesett, Konan elégedetten vizsgálgatta, ahogy a papír mohón szívja be a lány vérét, ezzel beszínezve a makulátlanul fehér kardot.

Elismerően pillantott le a térdre rogyott lányra. Egy hajszálnyira volt attól, hogy legyőzze Konant. Egy semmi kis konohai ANBU, aki ráadásul évekkel fiatalabb nála. Megfordult a fejében a gondolat egy pillanatra, ha nem az ellensége lett volna, talán még barátok is lehetnének ezzel a különös lánnyal.

Hasonlított rá. Legalábbis a fiatalabb énjére egészen biztosan.
Az a makacs tekintete…
Az elszánt arc, de mégis valahogyan rideg és megvetően gúnyos mosoly.
Igen, egészen biztos, hogy rokonlelkek, állapította meg Konan fanyarúan mosolyogva.

Ettől megrándult az arca, mire riadtan odakapott. Nem értette honnan jön ez a hirtelen csípő érzés, mintha valaki savval öntötte volna le az arccsontját. Megrémült a váratlan fájdalomtól. Talán megsérült? Nem vette volna észre?

Igaz is.
A lány megvágta az arcát az imént.

Elhessegette a gondolatot, és idegesen körbenézett. Hol lehet Tobi? Nem időzhetett itt sokat, már eldöntötte, hogy a lányt magával fogja vinni, de nem tudta, mi lehet még a tarsolyában.

Ideje lett volna indulni, de Tobi nem volt sehol. Hagyta volna megöletni magát azzal a kölyökkel? És, ha igen, gondolta, hol lehet vajon akkor az Uchiha. Nem lehetet neki túl fontos az útitársa, ha csak így magára hagyja.

Mielőtt még egyet pislanthatott volna, az egyik fa mögül lassan előlépett egy árnyék és kegyetlenül rámosolygott. A szeme a legmélyebb feketén izzott, amit Konan valaha is látott. Hátrált egy lépést a rózsaszín hajú lánytól és az alaktól. Az kivált a sötétségből, kimért léptekkel a még mindig térdelő lányhoz sietett, és megállt mellette.

Konan elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy az Uchiha finoman maga felé fordítja a lány arcát, és egy pillantással némán megbeszélnek valamit. A fiú összehúzott szemekkel nézett végig a társán, és Konan ekkor jött rá, mekkorát tévedett.

Még hogy nem fontos neki…

Hiszen nem is számít neki semmi, csak a lány!

Újra hátrébb lépett.
Az a hideg tekintet követte minden rezdülését, majd a feketeség lassan csordogáló vérpatakba fordult a fiú szemében.