Türelemjáték
MelinaKözeledés
Kellemes érzés volt arra ébredni, hogy Josh lehúzza rólam a takarót, megfogja a bokámat és elkezd lehúzni az ágyról. Csinált már hasonlókat, de ilyen bunkó még nem volt sosem.
– Ezt most miért kellett? – Olyan lassan és halkan beszéltem, hogy szinte még én sem hallottam, hogy egyáltalán megszólaltam. Kegyetlenül álmos voltam, a szemem is alig tudtam nyitva tartani. Josh rögtön kezdte a magáét, a kérdésemre nem is válaszolva.
– Tizenegy óra van! Annyira nem jöttél haza későn, hogy eddig aludj. – Tegnap este tartottunk Tatianával, és még néhány lánnyal a suliból egy visszafogott csajos estét, amiből tényleg nem értem későn haza, de attól még vasárnap volt, igazán hagyhatott volna aludni még.
– Jó-jó, kiszállok, csak engedd el a lábamat – motyogtam félálomban. – Különben sincs ma suli – hisztiztem, de szerintem teljesen jogosan.
– Ez nem mentség.
– Oké, sajnáld tőlem a pihenést… Összeszedem magam, aztán megyek, lezuhanyozom.
Emlékeztem még a legutóbbi esetemre, úgyhogy kikészítettem a ruhámat, és vittem magammal a fürdőszobába. Most nem volt kedvem órákig fürdeni, csak letusoltam, gyorsan felöltöztem, beengedtem Josht, hogy ő is lefürödhessen, és indultam vissza a szobámba.
Vagyis indultam volna, de a szobámba menet összetalálkoztam valakivel. Ádám volt az, ráadásul mosolyogva köszöntött, ami meglepett, hiszen biztos okozott neki pár kínos pillanatot az, hogy Josh eltiltotta tőlem. Bár kedvesen viselkedett velem tegnapelőtt este, miután ez történt, de most, hogy erről már én is tudok, zavarban éreztem magam. Biztos egy szerencsétlen kislánynak tart, akit a széltől is védeni kell.
– Mi a helyzet, serpenyős lány?
– Á, a szokásos reggelek, Josh mellett az életben maradásért küzdök. – Próbáltam lazának tűnni, bár legszívesebben egy láthatatlanná tévő köpeny mögé bújtam volna. Én csupán a megszokott kis vasárnapi semmittevős rutinomat akartam elvégezni, teljes mértékben új ismerősöktől mentesen.
– A pénteki eset alapján szerintem elég ügyes vagy benne – röhögött.
– Oké, le lehet rólam szállni. Ne gonoszkodj velem még te is, Joshtól épp eleget kaptam ma, pedig csak nemrég keltem fel – emlékeztem vissza a felkelésem utáni eseményekre. A pótbátyusom sosem volt normális. Egyszer tuti eltörik így valamim. – De figyelj, Ádám, Josh mondta, hogy beszéltetek rólam, és ő biztos mondott olyat, ami nem igaz vagy hülyeség… – tértem rá a lényegre, ami zavart. Mert milyen az, ha megismersz valakit, akit aztán figyelmeztetnek, hogy veszélyes dolog közel kerülni hozzád.
– Arra gondolsz, hogy megfenyegetett, hogy hagyjalak békén, és hogy még véletlenül se próbáljak rád nyomulni?
– Igen, erre. De… megfenyegetett? Nekem azt mondta, hogy megkért rá, nem lehet, hogy valamit félre…
– Ha valaki azt mondja neked, hogy megkeseríti az életedet, hogyha nem szállsz le egy csajról, ebben az esetben rólad, és közben totál vörös a feje, szerintem ez igencsak fenyegetés.
– Bocsi, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Josh mindentől félt – próbáltam megmagyarázni a dolgot.
– Te nem tehetsz semmiről. Leesett nekem legutóbb, azután a mondat után.
– Melyik mondat? – felkaptam a fejem, és elkezdtem gondolkodni. Annyit beszéltünk eddig, mégis melyik mondatomra utalhatott?
– Hogy a legtöbb barátság hasonlóan kezdődik, mint a mienk. Hé, vág az eszem és sok lekoptatós szöveg megvan, úgyhogy nyugi, vettem a lapot.
– Nem tűnsz éppen olyan srácnak, aki sokszor hallhatott ilyesmiket – fontam karba a kezem magam előtt. Laza volt és sármos, az ilyeneknek nem sűrűn adják ki az útját.
– Hát – vigyorgott magabiztosan -, kösz a bókot.
Megvontam a vállam. – Nem hinném, hogy olyan vagy, akit sűrűn visszautasítanának, ennyi az egész.
– Miért gondolod így? Szerinted milyen vagyok? – szólt érdeklődve.
– Mondjam meg egy nap ismeretség után? – Furcsálltam a dolgot, de Ádám egy bólintással megerősített. – Valószínűleg az a fajta megnyerő csomagolásban lévő játékos vagy, akiért bolondulnak a lányok, és ki is használod az adottságaid, talán még vissza is élsz velük. Első ránézésre ilyennek tűnsz. De lehet, csak jobban meg kell téged ismerni.
– Ez aztán szép kis elemzés rólam – biccentett elismerőn. – És szeretnél jobban megismerni?
– Igen. – A válaszom még számomra is meghökkentő volt, hirtelen el is bizonytalanodtam. – Azt hiszem… Kíváncsi vagyok valamire.
– Mégis mire?
– Josh említett valamit… mindegy, igazából nem fontos – legyintettem. Érdekeltek a nőügyei, tisztában akartam lenni azzal, hogy mitől is félt a bátyám egész pontosan, de így, hogy alig ismerjük egymást, nem mertem rákérdezni. Nem igazán tartozik rám. Josh is épp kijött a fürdőből, és előtte sem akartam ezt a témát feszegetni, inkább magukra hagytam őket.
Tiával kiültünk a partra egy piknikre, és habár a vízbe már nem volt merszünk bemenni, fürdőruha mindkettőnknél volt, hiszen a nap csak úgy ragyogott, és elég meleg volt még ahhoz, hogy fürdőruha felsőben és rövidnadrágban élvezzük egymás társaságát, egy random összeválogatott szemét kajából álló kupac közepén. A pokrócunkat egész közel terítettük le a vízhez, a legközelebbi pálmafa árnyékába, és hanyagul borítottuk ki a táskánkban elraktározott kajákat, szó szerint körülvéve magunkat velük. Hoztunk magunkkal némi tanulnivalót, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket, amiért mostanában lemaradoztunk, a tanulás azonban nem tartott sokáig, ugyanis hamar belefáradtunk, és olyan hihetetlen unalmas volt, hogy a szemeink szép lassan leragadtak tőle, és egy fél órácskára el is szunnyadtunk. A rövid szunyából göndör hajú barátnőm ébresztett, és ahogy összeszedtem magam, máris az első szörfös srácról kezdett beszélni, aki a vízből kijőve a szeme elé került.
– Te mondtad, hogy meg akarod tanulni ezt a sportot, és ott az a dögös fekete hajú srác megmutathatná, hogyan kell. – Nem is értettem, ilyen távolságból honnan veszi, hogy a srác helyes. Csak egy sárga deszkát láttam, és egy aprócska emberi lényt, akinek valóban fekete haja volt, ez legalább tényleg kivehető volt távolról is.
– Kezdesz megszállott lenni.
– Csupán szeretném, ha elkezdenél nyitni, Justin előtt nem volt bajod az emberekkel.
– Most sincs bajom az emberekkel. Csak a fiúkkal.
– Régen velük se volt.
– Akkor se fogok odamenni egy idegenhez, hogy mizu, megtanítanál szörfözni? Tudom, nyomulósan hangzik, de nyugi, csak a barátnőm erőltette.
– Csak figyelj – tápászkodott fel a helyünkről, és megindult a kiszemelt fiú irányába. Hitetlenkedve dőltem a hátamra, és elbújtam a könyvem mögé. Megpróbáltam visszatérni a magoláshoz, ha már egyedül maradtam, úgyis legfeljebb tíz percem volt, amíg Tia megdumálja a srácot, hogy idejöjjön. Tudom, hogy folyamatosan kis előrelépéseket kell tennem, hogy újra elégedett önmagam lehessek, de éppen tegnap tettem meg egy ilyet, úgy éreztem, a barátnőm túl sokat vár tőlem. Épp kezdtem megérteni a spanyol nyelvtan szépségeit, amikor Tatiana bársonyosan csilingelő nevetésére lettem figyelmes, úgyhogy vettem egy mély levegőt, felkészülve a kínos első találkozásos szövegekre. Ám a helyzet nem azt hozta, amire számítottam, a Tiával lévő fiú hangja ismerősen csengett, annyira, hogy meglepetésemben ki is ejtettem a könyvet a kezemből, ami így egyenest az arcomba zuhant. Fekete hajú tízes pasi, hát persze.
– Leila? – kérdezte a hang gazdája tanácstalanul. Valószínűleg próbált bekategorizálni valahova az épp látottak alapján, és végigvette a városban lévő fogyatékosok számára fenntartott intézmények listáját. Mosolyt erőltettem az arcomra, felültem, és igyekeztem úgy tenni, mint aki egy teljesen normális vasárnap déli pikniken vesz részt, melyben semmi szokatlan nem történik.
– Szia, Ádám. – Kaptam egy döbbent, afféle, “te jó ég, ti ismeritek egymást” pillantást Tiától, majd gyorsan kapkodni kezdte a cuccait, és úgy tett, mintha elfelejtette volna, hogy késésben van valahonnan. Jól is játszott, talán még én is elhittem volna neki, ha nem tudom előre, hogy semmi programja nem volt tervezve mára. Apró trükk arra, hogy kettesben hagyhasson minket. A lány lelépett, Ádám bátorkodott letelepedni mellém, ezt én egy grimasz kíséretében toleráltam, amit talán nem sikerült úgy elrejtenem, ahogy szerettem volna. – Te mindenhol ott vagy?
– Ezt én is kérdezhetném, nem gondolod? A barátnőd mindig ennyi kajával hagy magadra? – kérdezte sunyi mosollyal. Ezek szerint Tia mégis átlátszó volt.
– Általában. – Lazán megvontam a vállam, mintha nem éreztem volna magam kínosan a barátnőm csele miatt.
– Jó fej lány.
– Mondtam, hogy mindig felvidít. Kérsz valamit? – ajánlottam fel az étlapot.
– Mit szeretsz legkevésbé?
– Hmm… A semmiből előbukkanó ismeretlen ismerősök nem tartoznak a kedvenceim közé – csúszott ki a számon.
– Én is jobban szeretek a vízben lenni, szóval… – fogta a deszkáját és készült felállni, ám még elég gyorsan észbe kaptam ahhoz, hogy visszatartsam.
– Várj, ne haragudj. Megint ezt csinálom, rugalmatlan vagyok és elutasító. Nincs bajom veled.
– Ahhoz képest elegánsan elküldtél a francba.
– Tudom, tiszta hülye vagyok. Kérlek, csatlakozz hozzám. – Tia is ezt szerette volna.
– A sajtszószos nachosból kérek – adta hozzá beleegyezése jeléül.
– Tied az összes – próbáltam nagyvonalú lenni ezek után, bár őszintén szólva, ennyi kaja között ez semmiségnek bizonyult.
A fiú helyet foglalt mellettem, lassan rávett, hogy őszintén nyissak felé, és ne csak Tia miatt tegyek úgy, mintha élvezném a társaságát. Rohamosan telt az idő, és ezzel párhuzamosan fogyott az étel mennyisége, fel sem tűnt, hogy eltelt egy óra. Egy ideje főleg a szörfözésről kérdezgettem Ádámot, ezzel kapcsolatban minden részlet érdekelt.
– Egyszer megtaníthatnám az alapokat. Persze, csak ha aznap épp nem kívánsz a halálba, szóval inkább te válassz majd egy napot rá, mikor jó kedved lesz.
– Tényleg sajnálom – mondtam őszintén.
– Ugratlak – eresztett el a fiú egy halovány mosolyt. – Nem sértődtem meg. Bár, Tatiana jobb arcnak bizonyult nálad, csalódott vagyok, azt hittem, mikor idehívott, hogy a barátnője is hasonló lesz.
– Mivel vett rá, hogy idegyere?
– Semmi konkréttal. Szimpatikus volt, és ha nem jön oda hozzám, egyedül töltöm itt a délutánt, ezért úgy gondoltam, miért ne? Ez a spontaneitás idegen számodra, ugye?
– Mostanában igen – vallottam be nehézkesen. Ádám úgy döntött, inkább nem firtatja a dolgot, és témát váltott, amit először nem is tudtam hova tenni.
– Mit akartál kérdezni tőlem?
– Mire gondolsz? – Nem ugrott be, mit hagyott megválaszolatlanul, de a gesztusát nagyra értékeltem.
– Amikor nálatok voltunk, azt mondtad, kíváncsi vagy valamire, de végül annyiban hagytad. Nyugodtan kérdezd meg, nem harapok – bátorított.
– Ó – jutott eszembe. – Nem is tudom, elég személyes…
– Ki vele – mosolygott.
– Hát, jó. Szóval, Josh azért mondta neked azt, amit, mert te elvileg csak szexre használod a lányokat, ez igaz? – zavaromban a fülem mögé söpörtem a hajam és lesütöttem a szemem. Én ezt most tényleg megkérdeztem?! Ádámnak elakadt a szava, látszott, hogy nem ilyesfajta kérdésre számított.
– Hu, hát, Josh szépen bemutatott engem. Képzelem, miket gondolsz rólam.
– Nem gondolok ezzel kapcsolatban semmit, amíg nem tőled hallom a választ. Nem szokásom ítélkezni.
Mosoly villant az arcán. – Ezt se sűrűn hallom. – Beletúrt a hajába, és összeszedte a gondolatait. – Valójában van ebben igazság, de ez nem jelenti azt, hogy minden lány, akivel csak találkozom egy potenciális jelölt, és addig nem nyugszom, amíg meg nem kapom.
– Reménykedtem benne – vágtam egy grimaszt.
– Volt egy szörnyen nehéz időszakom, amiről nem szeretnék most beszélni, a lényeg, hogy minden, ami tönkre mehetett az életemben, az tönkre is ment. A dolgokra pedig az Ashley-vel való folyamatos pofára esések is rányomták a bélyegüket. Kicsúszott a lábam alól a talaj, semmi sem alakult normálisan, vagy ahogy szerettem volna. A szex pedig az egyetlen terület maradt, ahol úgy éreztem, enyém az irányítás. Nem az voltam, aki csak sodródik.
– Szóval van benned egy kis irányításmánia?
– Egyáltalán nem. De ha úgy éreznéd magad, mint az élet jelentéktelen bábja, akit a sors úgy rángat szarabbnál szarabb helyzetekbe, ahogy nem szégyell, te is keresnél valamit, ahol végre te írhatod a szabályokat. Bután hangzik, de ez volt a terápiám.
– Akkor már vége?
– Josh olyannak írt le, akit három éve ismert. Nagyon sok dolog történt velem azóta, sok mindent máshogy látok, mint tizenöt évesen. Rég szakítottam ezzel az életmóddal, hülyeség volt. Remélem azok után sem ítélsz el, hogy ezt megtudtad.
– Miért, mert eszköznek használtál néhány lányt? Ez természetes dolog, nem? Mintha csak a nemetekkel járna… – mondtam szarkasztikusan, és kegyetlenül általánosítva, ami nem volt épp a legintelligensebb húzásom, de Ádám feldühített. Illetve nem is ő, inkább az, hogy a sztoriját le tudtam vetíteni az én helyzetemre Justinnal, ami óriási gyenge pontom volt, ezért kinyílt a bicska a zsebemben. A fiú nem értette, miért lettem ennyire ellenséges, így jobbnak láttam kifejteni. – Mindent megadtam Justinnak, olyat is, amihez nem feltétlen volt mindig kedvem. Egyedül arra nem álltam készen, hogy lefeküdjek vele, szerintem ez nem nagy hiba. Ő mégse bírt várni rám, lazán megcsalt, ha ilyen igénye támadt, és ezzel nem csak engem, a másik lányt is kihasználta. Kettőnkből rakott össze magának egy barátnőt.
– Azért az én helyzetem más.
– Mégis mennyiben?
– Tudod, a lányok, akiket bulikban szed fel az ember, szokták tudni, mire kellenek. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egy szent, de távol állok attól, amit az exed művelt.
– Számoltad is? – utaltam gúnyosan vissza.
– Mi?! – hökkent meg a fiú a pillanatnyi érzéketlenségemen.
– Számoltad, hány lányt vittél ágyba?
– Csak egy ideig. Húsz különböző lány után abbahagytam. – Teljesen elképedtem, tágra nyílt szemekkel néztem rá. Egyrészt meglepett az őszintesége, másrészt sokalltam a dolgot. Legalább húsz lány… Ennyien tették szét a lábukat csak ennek a fiúnak, valami random buliban, részegen, másnak az ágyában, én pedig a saját barátommal nem álltam készen a szexre, majdnem tizenhét évesen. Én lennék túl gátlásos? Emiatt hagyott ott Justin? Tudta ezt, és úgy érezte, túl sok idő lenne, míg én belemennék, és eldöntötte, hogy ő képtelen annyit várni? Megráztam a fejem, hogy ki tudjak szállni, elmenekülni az egészből, nem akartam ismételten túlgondolni a helyzetet. Az ilyen feltételes kérdésekkel mindig csak magamat bántom, és semennyire sem visznek előre. Visszakanyarodtam inkább az Ádámmal való beszélgetéshez.
– És minden hétvégén…?
– Jézusom, dehogy – kérte ki magának. – Nem ebből állt az életem.
– Azért ezt jó tudni. Kivizsgáltattad magad legalább, miután leálltál?
– Használtam óvszert – nézett lesújtóan. – Figyi, értem én, hogy dühös vagy amiatt, amit a volt barátod tett, de ne rajtam töltsd ki, légyszi. Ha nem zavar, épp elmeséltem a fél életem, te pedig mást se csinálsz, csak gúnyolódsz.
– Bocsánat – vágtam rá, de hazudnék, ha azt mondanám, el is szégyelltem magam. Biztosan nem tűnt őszintének, ennek ellenére Ádám nem rótta fel nekem, kedvesen biccentve zárta le a témát.
– Megpróbálhatnék segíteni neked. Hogy visszanyerd az önbizalmad. – Döbbenten pislogtam rá, nem értettem, hogy jutott arra a következtetésre, hogy nekem szükségem lenne ilyesmire. Látva a buta arckifejezést rajtam, folytatta mondanivalóját. – Látszik, mennyire magad alatt vagy, élből elutasítasz mindenkit. Biztos nem ilyen vagy valójában.
– Honnan veszed ezt?
– Josh nem bírna elviselni maga körül olyasvalakit, aki csak úgy sugározza a negativitást. Már bocsi – szabadkozott, ami megmosolyogtatott. Volt benne igazság. – Hadd segítsek.
Nem mondanám, hogy túlzottan hittem benne, hogy sikerrel járhat, de figyelmesen végighallgattam, és végül elfogadtam az ajánlatát. Bár konkrét tervvel nem állt elő, engem már az jó érzéssel töltött el, hogy segíteni akart.
– Ádám, figyelj. Tényleg bocsi a maiért, azt sem értem, azok után, hogy ilyen bunkó voltam, miért maradtál velem – kértem őszintén bocsánatot. A fiú mélyet sóhajtott, majd beletúrt dús fekete hajába.
– Én sem. – Komoly volt a tekintete, meg is lepett, hogy visszavág, de csendben maradtam, mert rászolgáltam. Aztán széles mosolya elárulta, hogy megint csak ugrat.
Megbeszéltük, hogy holnap suli után értem jön, majd elbúcsúztunk egymástól. Neki még meg kellett lovagolnia néhány hullámot, nekem pedig ideje volt összecuccolni, hogy otthon nekiláthassak a szokásos vasárnap kora délutáni Skype-olásnak a szüleimmel. Lesz mit mesélni nekik erről a hétvégéről, ez kétségtelen.