Feketedoboz
Egy férfi a halálába zuhan.
Egy férfi a halálába zuhan.
Zsombor gátlásos, félszeg fiatalember kevés baráttal, aki megismerkedik egy tehetséges színésznővel.
Természeti, létfilozófiai költemény.
Önismereti költemény, szabadvers.
Én-líra létfilozófiai költemény.
Egy betegeskedő kisfiú története, akit megvisel szülei állandó veszekedése.
Létfilozófiai költemény.
Költői hitvallás az adott korról.
Egyetemisták vizsgára készülődnek, miközben a főszereplő férfi lábmasszázst ad csoporttársnőjének.
A Gyűlés mindig egy színjáték. Legalábbis nekem. Apámnak az élete. Ő magát adja. Én viszont újra és újra futom ugyanazokat a köröket, ugyanazokkal az emberekkel. De úgy tűnik, nem most. Ezúttal valami nagyon más, mint a korábbi alkalmak során. Már akkor érzem, mikor meglátom őt a fal mellett a félhomályban.
Létfilozófiai, létösszegző vers
Melyben főhősünk beteszi a lábát az ígéret földjére, de még nem fordul vissza. Mindez azelőtt történik... mivelhogy még nem érte olyan csalódás, mely rögtön megfutamodásra kényszeríthette volna. Mindamellett nem sokon múlott. De ne szaladjunk előre ennyire. Szóval, hősünk, azaz szerénységem, már nem is tudja, hogy mi végre került a megpróbáltatások mezejére. Elme (lékelt) kutat, ás.